Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány aranyhal tényleges fej-fej melletti küzdelembe kerül a Super Street Fighter II Turbo-t játszva, ráadásul online élőben közvetítik így bárki megnézheti. Két héttel ezelőtt a halak még Pokemon-t játszottak. Hála annak a nélkülözhetetlen csodának, amit mi csak mellékesen Internetnek nevezünk, aranyhalakat bámulhatunk, amint a filét is kiverik egymásból, legalábbis a Super Street Fighter II Turbo játékot tolva.
Itt van hogyan működik. A tartály virtuálisan fel van osztva kilenc részre 3×3 négyzet formájában. Amikor egy hal elhalad bármelyiken keresztül, azt gombnyomásként érzékeli. A műsorban két megkülönböztethető aranyhalnak szurkolhatunk, amelyiket Aquarius-nak hívnak, az az 1-es játékos és a kisebb nem-szabadúszót Robert the Bruce-nak aki a 2-es játékos.
Természetesen nem kell aggódni, a való életben még egyikőjük sem rúgta gyomron a másikat. És a készítő megnyugtat minket azzal, hogy ekkora folyamatos figyelemmel a halai teljes biztonságban vannak. A stream itt tekinthető meg.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 4 heteNa ne már! Ekkora „állatságot” kitalálni.
juhaszandor
11 éve, 4 hónapja és 4 heteNekem is ki kéne már találni valamit, amiből pénzt lehet csinálni 😄