Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok után talán az okosórák jelentik a legnagyobb csoportot, azonban nem szabad elfelednünk, hogy a fejlesztők rengeteg más terméket is megpróbálnak "okosítani", így pedig eljutottunk odáig, hogy már okoscipők is léteznek. A legutóbbi ilyen produktummal a Lechal állt elő, hiszen ők egy funkcióktól ugyan nem hemzsegő, ám mindenképpen érdekes cipőt készítettek. A megoldásuk egyébként külsőre egy modern sportcipőnek tűnik, így az utcán észrevehetetlenek maradhatunk benne.
A belső azonban már kicsit komplikáltabb, mint egy átlagos sportcipő esetében, hiszen lábbelink Bluetooth segítségével képes kommunikálni az okostelefonunkkal, így utólag is meg tudjuk nézni, hogy merre jártunk, mekkora távot tettünk meg és mennyi kalóriát égettünk el. Ezek mellett az egyik legérdekesebb funkció a navigálás lehet, hiszen az előre beállított útvonalat képes rezgésekkel jelezni, így tudjuk mikor és merre kell kanyarodnunk. A különleges cipő szeptembertől lesz elérhető méghozzá 100 dollár alatt.
tuttu13
11 éve, 5 hónapja és 1 heteNem is vészes az ára és egész jól néz ki! Felkapott lesz szerintem, bár Én gyanakvó vagyok az ilyenekkel szemben!
kpal
11 éve, 5 hónapja és 1 hetetiszta Ferrari 🙂
totyak
11 éve, 5 hónapja és 1 heteFurán néz ki a cipellő. Viszont a rezgő talpbetét kellemesen masszírozhat.
yanez
11 éve, 5 hónapja és 1 heteMár csak idő kérdése egy okosóvszer, amely rezgésekkel fogja jelezni, hogy megkaphatod-e a melletted lévő nőt. Igaz amíg a rezgések véget érnek, már nem lesz szükség a csajra. 😄 Emellett bluetooth is lesz benne, amely számontartja majd hányszor csinálod, és nincs-e szükséged betonizáló gyógyszerre, vagy esetleg egy plusz fitymára. 🙂
kylx
11 éve, 5 hónapja és 1 heteegyre jobban tudni akarja a nagy testvér, hogy mit és hol csinálunk 😮
5t3v3nk3
11 éve, 5 hónapja és 1 heteMajd mikor a lábszagból tölti magát.. Na akkor.. Addig hagyjanak békén..😄
1000feri
11 éve, 5 hónapja és 1 hetena neeeee 😛