Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix továbbra is folytatja azt a szokását, hogy az időbe visszalapozgatva, régebbi RPG játékait újra megjelenteti, a soron következő darab pedig a Dragon Quest 4: Chapters of the Chosen ami iPhone-ra, iPod touch-ra, iPad-re és Androidra érkezik. A DQ4 mobilverziója, ami 13.99 euróba fog kerülni, új érintőképernyős irányítást kap, ami lehetővé teszi a kamera forgatását, így a városokban és falvakban 360 fokban körülnézhetsz. A másik új lehetőség a party beszélgetés, ami lehetővé teszi, hogy chatelj barátaiddal a kalandozások közben. Ha szerzel egy kocsit akkor 10 fős társassággal is nekivághattok a kalandoknak.
A társakat tetszés szerint lehet bevenni vagy ha így alakul kitenni a csapatból. Emellett van még egy bónusz fejezet, azaz a játék vége után bejárható lesz egy extra terület.
A Dragon Quest 4 először 1990-ben jelent meg Famicom konzolra, és egyedi struktúrájával éget be annak idején a szemekbe. Öt különböző fejezetre osztható, és mindegyik egy-egy főhősre fókuszál.
A játékot újra elkészítették Psone-ra majd később Nintendo DS-re 2007-ben. A mobilverzió Japánban 2014 áprilisában jelent meg.
zender
11 éve, 5 hónapja és 1 heteAndroidon tuti megnézem. PC-n nem lenne türelmem ilyennel játszani.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 1 heteMeglepő, hogy Androidra is jön. Telefonos játékok terén amennyire észrevettem az Alma a mindenható.
rdave
11 éve, 5 hónapja és 1 heteA-a, az nagyon távol áll az igazságtól. Van csak droidos cím is. A Square Enix pedig mindkettőre ki szokta hozni.