Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már több alkalommal is felmerült, hogy hamarosan érkezhet az nVDIA új csúcsmodellje, mely vélhetően a GTX 880 nevet viseli majd, ám eddig a lehetséges novemberi rajton kívül komolyabb megerősítés még nem érkezett. Nemrég azonban az nVIDIA egyik partnere, a Gigabyte egyik illetékese nyilatkozott, méghozzá a témában nagyon fontos szavakat említve, így újabb információkkal tudunk nektek szolgálni. Egészen konkrétan a ChinaJoy játékfejlesztői konferencián adott nyilatkozatban megerősítették, hogy valóban érkezik a GTX 880-as kártya, ráadásul egy Gigabyte-változatot is megismerhettünk.
Ők ugyanis mindenképpen kiadnak majd egy Gigabyte GTX 880 G1.Gamer névre keresztelt modellt, melyet nevéből adódóan még jobban igyekeznek a játékosok igényeihez szabni. A hivatalos bejelentés ezek után bármikor megérkezhet, így már tényleg a küszöbön van az új felsőkategóriás kártya.
bvektor
11 éve, 5 hónapja és 1 heteMár előre lehet félni az árától 😄 Főleg, hogy a Gigabyte nagyon ritkán ad ki külön gamer videókártyát, pár black editiontől eltekintve nem is nagyon tudok ilyenről, a G1 taget pedig csak a legjobb alaplapjainak adja.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 1 heteErő az lesz benne biztosan, de nem a mi tárcánkra lesz szabva. Szerencsére még nem is feltétlenül kellenek ilyen szörnyek az élvezetes játékhoz.
italianman
11 éve, 5 hónapja és 1 heteErő izom, tejet iszom.
kpal
11 éve, 5 hónapja és 1 heteen ha tehetném se vennék draga vga-t mig Dx12 széria ki nem jön. jövöre vajon az új Titan msr dx12 lesz🙂
attilla9
11 éve, 5 hónapja és 1 hetexDDD Kíváncsi vagyok magyarországon menyi lesz 😄 Szerintem anyiból már be szereltetek egy FULL HD-s ablakot xDD Mert nekem már olyan is van 😄 xD
matyigeek
11 éve, 5 hónapja és 1 heteÁh.
256 bit és 2gb gddr5-el biztos nem lesz több egy százasnál.