Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A következő hírt tessék nagyon komoly fenntartásokkal olvasni, de pár fannak a jelek szerint nincs jobb dolga, mint frissítésenként átfésülni a GTA 5 programkódját, hátha valami érdekesre találnak, a jelek szerint pedig most találtak. A GTAforumon zajló beszélgetés alapján sokáig egy, az alapjátékból kivágott részeket tartalmazó DLC-t vártak a rajongók, de úgy tűnik, teljesen új cuccok érkezhetnek, sőt, egyesek egyenesen Playstation 4-re szánt exkluzívnak gondolják a kiegészítést. De miről is van szó?
A kódból kinyert információk kaszinókat ígérnek, ami mellesleg fájóan hiányzott eddig a GTA 5 világából, emellett 3 új minijáték, 12 fejvadász küldetés, illetve az IAA is megbíz minket ezzel-azzal, és Trevor is a középpontba kerülhet.
Ami azonban a legérdekesebb, az a main_ZMB sor, amiről sokan rögtön a zombik játékba kerülését remélik. Ehhez talán csak annyit érdemes hozzátenni, hogy nem túl valószínű, hogy a Rockstar ugyanazt játssza el, amit a Red Dead Redemptionnel, ahol szintén az élőhalottak köré épült a DLC.
zender
11 éve, 5 hónapja és 2 heteDe nagy lenne!!!🙂
petrovicsz
11 éve, 5 hónapja és 2 heteAdja. Kíváncsi leszek a rendőr büntet e majd ha megölöm őket!😄
willthawheel
11 éve, 5 hónapja és 2 heteNem tudom, de azért légy óvatos…😄
#kep#http😕/global3.memecdn.com/once-it-took-me-like-20-minutes-to-get-away-from-the-cops-in-gta-v_o_2492785.jpg#kep_vege#
marco
11 éve, 5 hónapja és 2 heteTrue. xD
totyak
11 éve, 5 hónapja és 2 heteNekem igazából bármi jöhet majd hozzá, mindenre nyitott vagyok.