Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogy arra számítani lehetett, hivatalosan is bemutatkozott az nVIDIA legújabb androidos megoldása, mely igazándiból több tagot is számlál, hiszen a táblagép mellé kaptunk egy fontos kontrollert is. Ezt a napokban mi is megtippeltük, így olvasóink számára nem lehet olyan nagy meglepetés az újdonság. Ettől függetlenül nagyon korrekt ajánlatot rakott össze az nVIDIA, hiszen az új Shield Tablet és Shield Controller remek párost alkot.
Természetesen az androidos platformot erősíti ez az újdonság is, ám a Tegra K1 eddig nem tapasztalt élményekkel gazdagíthat minket. A 8 hüvelykes Full HD megjelenítőn is szépen mutatnak majd az alkotások, ám konzol-mód segítségével nagyképernyős televízión élvezhetjük az alkotásokat, a kontrollerrel kiegészülve pedig igazi konzolos élményben lehet részünk.
Ennek fordítottját élhetjük át a GameStream technológia által, melyhez nVIDIA GPU-val rendelkező számítógépre van szükségünk. Megemlítendő még az újragondolt stylus, valamint az előre feltöltött Trine 2 játék. Az árak terén is bejött a jóslatunk, hiszen az alapmodell 300 dollár (69 000 Ft) lesz, míg a kontroller 60 dollárba (14 000 Ft) kerül majd.
fantis6
12 éve, 3 napja és 2 órájanem tűnik elsőre olyan vészesnek az ára
zender
12 éve, 3 napja és 2 órájaHát-hát-hát…. Nekem ez egy androidos tabletnek tűnik. Mitől lesz extra a Shield?
willthawheel
12 éve, 3 napja és 2 órájaOlvass még róla egy picit…😄
totyak
12 éve, 2 napja és 19 órájaA kontroller az jó az ilyen droid cuccokhoz, mert amúgy szerintem rémálom az irányítás. Viszont, hogy külön kell megvenni hozzá, az gáz.
nomarcube
12 éve, 2 napja és 16 órájaAz a gond csak, hogy ennyi pénzért vagy a gépemet fejlesztem, új telefont vagy kontrollert veszek inkább (ugyanerre a célra).