Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Roccat különleges, elsősorban nappalikba szánt megoldásáról már mi is írtunk, a napokban pedig újabb mérföldkőhöz érkezett a Sova fejlesztése, melynek ezúttal a rajongók örülhetnek a legjobban. A gyártó ugyanis legújabb közleményében tudatta, hogy folyamatosan közel szeretnének maradni a potenciális vásárlókhoz annak érdekében, hogy a lehető legjobb termékkel álljanak elő. Ennek érdekében indították el a Sova fejlesztői blogját, ahol igyekeznek mindig friss információval szolgálni a terméket illetően.
René Korte a vállalat alapítója és vezetője elmondta, hogy nagyon örülnek a pozitív fogadtatásnak, a nemrég induló blog esetében pedig felméréseket is végezni fognak, valamint megadják a lehetőséget arra is, hogy az olvasók megírják a véleményüket, ettől pedig még sikeresebb és jobb terméket vár majd.
totyak
11 éve, 6 hónapja és 1 heteElég minőségi darabnak látszik, de hogy az ember keze hogy állna rá, az kérdéses.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 1 heteez nagyon fura szerzemény 😮
willthawheel
11 éve, 6 hónapja és 1 heteKár, hogy zöldben valószínű nem lesz, egyébként el tudnám képzelni a kezem alatt…
tuttu13
11 éve, 6 hónapja és 1 heteElég jó dolog, hogy bevonják a rajongókat! Nyitottak az ilyen újdonságokra ami szerintem jót is tesz majd! Furcsa cucc ez, de el tudnám képzelni magam előtt 🙂