Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kickstarter már rengeteg hasznos újdonságnak adott lehetőséget a megvalósulásra, nemrég pedig egy igen érdekes projekt gyűjtési ideje járt le, ráadásul a végén igen meglepő támogatási össze gyűlt össze. A 360cam névre keresztelt megoldáshoz ugyanis 150 000 dollárt akart összegyűjteni a Giroptic, ám a támogatók több mint 1,4 milliót gyűjtöttek össze. A megoldás lényegében egy olyan kamera, mely mindent vesz, tehát egy-egy kép, vagy videó elkészítése után a megtekintő fél sokkal nagyobb élményben részesül.
A párányi kamerával egyébként háromféle dolgot csinálhatunk. Közvetíthetünk WiFi hálózaton keresztül élőben, rögzíthetünk felvételt későbbi megtekintésre, valamint fotókat is készíthetünk vele. Megjegyezendő még, hogy mindössze 180 grammos és IPX8-as minősítésig vízálló. A gyártó oldalán jó néhány szemléltető példát találtok a kamera képességeit illetően.
neurotic
11 éve, 6 hónapja és 2 heteElég jó kis cucc, ráadásul elég széles körben használható. Vízálló, villanykörte helyére becsavarható, streamelni lehet vele. Van benne lehetőség, még akkor is ha hülyén néz ki ahogy az ember tartja 🙂 Egy dronera rászerelve azért kemény lenne 😄
totyak
11 éve, 6 hónapja és 2 heteHasonló 360 fokos fotókat lehet mobillal is csinálni, persze az azért nem ez a minőség.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 2 heteKicsit Leguán-fejre hasonlít 😄