Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kazunori Sugiura, avagy a Deep Down producere egy Twitter bejegyzésben nemrégiben egyértelműen bejelentette, hogy a háttérben már tárgyalnak a Capcom fejeseivel arról, hogy mikor lehet majd elindítani a játék béta tesztjeit. A producer szerint még nem tud részletekkel szolgálni, de úgy véli, hogy július végéig biztosan minden kiderül majd a bétákkal kapcsolatban.
Hogy a tesztek a korábbi szivárgásokhoz hűen kizárólag a japán játékosoknak válnak majd elérhetővé, azt egyelőre nem tudjuk még, azonban reménykedünk benne, hogy a Capcom nem hagyja meg a szigetországnak ezt az ígéretes PS4-exkluzívot.
totyak
11 éve, 6 hónapja és 2 heteAmennyit eddig láttam belőle, az alapján tényleg ígéretes. Inkább a teljes játékra lennék kíváncsi, nem a bétára.