Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Két vezető belsős fejlesztő a Nintendo berkeiből úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy mindenképpen szívesen látnák a rendkívüli népszerűségnek örvendő Minecraft-et mind WiiU-n, mind 3DS-en. Shigeru Miyamoto és Shinya Takahashi úgy nyilatkozott a Kotakunak, hogy szerintük a WiiU touch vezérlőjével olyan különleges élmény lenne játszani, hogy az eddigi legnagyobb népszerűséget érné el a játék.
Szerintük a 3DS révén pedig nagyon sok olyan gyereket érnének el, akiket eddig nem fogott meg a 8 bites csoda. Takahashi azt is kiemelte, hogy Japánban a Minecraft szinte ismeretlen, nem kedvelik az emberek, viszont a Nintendo ott tradicionálisan erős, hatalmas új piacot nyerne vele a Mojang.
Miyamoto egyébként még sosem játszott a játékkal, de ismeri annak pozícióját, ezért tovább lobbizik a megfelelő helyeken, hogy a Nintendo konzolokra is megjelenjen a Minecraft.
gokuvsvegita
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaNyugodtan akarjon és meg is kapja. 😄
norbiii
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaJöhet minden, ami tetszik az embereknek, és jó a cégnek!
rdave
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaAzért a Sony is elég erős a japán piacon és minden játékra alkalmas eszközükre megjelent a Minecraft (droid telefon, PS3, PS4, PsVita). Szerintem aki akar vele játszani, az meg is találta már… Minek erőltetni nekik ezt a játékot, japánoknak van elég saját játékuk, ami nem jut el ide. 😄
gokuvsvegita
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaNem akarnak kimaradni a mókából, vagy lehet azt gondolják, hogy még van ebben keresni való, és lehet van is.
rdave
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaAzt értem miért akarja a Nintendo, de nem gondolom, hogy akkora piac lenne kimaradva emiatt, főleg, hogy minden Sony platformra kiadták/kiadják, tehát japán is igencsak kap a játékból.
Persze nekem mindegy, a fejlesztők helyébe én kiadnám Nintendo konzolra, mert nem buknának vele.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaÉn örülnék ha lenne rá. Már alig játszom PC-n mióta van Wii U-m.
kpal
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaVan vannak még lehetőségek ,helyes 🙂
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 4 napjaMár mindenre van gyakorlatilag, ráférne a Nintendora is!
fantis6
12 éve, 1 hónapja és 3 napjabiztosan kijön oda is, bár nem az én világom ez a játék 😄
warpraystr
12 éve, 3 hete és 1 napjatényleg jó ötlet. ha lenne wiium még érdekelne is. am tök poén lenne ha /sima/wiin te csapnád a k?be a csákányt.