Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha az EA E3-as konferenciáján szóba került néhány pillanat erejéig az új Mass Effect, túl sok részlet még nem igazán derült ki a Bioware legújabb szerepjátékáról. Aaron Flynn, avagy a csapat egyik vezére azonban a GameTrailers munkatársainak adott interjú során ezen szeretett volna változtatni, így az újságíróknak megerősítette, hogy bár egészen más lesz, de azért természetesen az új Mass Effect sem hagyja majd figyelmen kívül a trilógiát, sőt valahogyan kapcsolódik is hozzá.
Konkrétumok természetesen továbbra sem kerültek szóba, de Flynn néhány visszatérő fajról már beszélt, így például a kroganok biztosan helyet kapnak benne, de hogy ismert karakterek vagy helyszínek is visszatérhetnek-e, arról egyelőre nem hallottunk.
totyak
11 éve, 7 hónapja és 1 heteNaná, hogy lesznek ismerős helyek, meg emberek, hülyék lennének kihagyni.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteCsak így van esélye a játéknak sikerre. Nekem amúgy is visszás kicsit hogy egyáltalán lesz. Ezt trilógiának kellett volna hagyni. Úgy volt jó.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 1 hetehiba is lenne ha nem 🙂
azer11
11 éve, 7 hónapja és 1 heteRemélem lesz benne egy maszkos csávó, akit egy véletlen megjegyzésben Commander-nek mondanak, és egymillió fan Shepard re következtethet 😄