Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Alienware tevékenységét nem kell bemutatnunk, hiszen az asztali gépek mellett a hordozható játékgépek terén is komoly referenciákat tudnak felmutatni. A Steam Machine őrület kapcsán már hallhattunk az általuk tervezett nappalikba szánt megoldásokról, nemrég azonban egy Steam Machine-szerű gépet jelentettek be. Ez a mini PC nem lenne más, mint az Alienware Alpha, célja pedig igen egyszerű: a konzolos, illetve Steam Machine élményt nyújtani tisztán PC-s alapokon.
Így nem kapunk Steam OS-t és Steam Controllert, helyette előre-telepített Windows 8.1 vár majd ránk, melyet a Steam nagyképernyős módja mellett exkluzív konzol módban is használhatunk majd. Az apró házban Intel Core i processzorok, minimum 4GB memória és Maxwell alapokon nyugvó nVIDIA grafikus kártya kap majd helyet. Természetesen ez azt jelenti, hogy az 549 dolláros (124 00 Ft) kezdőár mellett jóval drágább modelleket is össze tudunk majd állítani. Megemlítendő még a géphez járó Xbox 360 kontroller, mely a konzolos élményeket hivatott a maximumra fokozni, illetve beépített WiFi és Bluetooth modulokat, valamint USB 3.0 és HDMI csatlakozókat is kapunk majd.
kpal
11 éve, 7 hónapja és 1 heteez best !! 😉 kozolkulső izom belső.
zender
11 éve, 7 hónapja és 1 heteElférne az asztalomon…🙂
totyak
11 éve, 7 hónapja és 1 heteAki nem szeret a gépösszerakással pepecselni, annak hasznos.