Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár eddig is tudtuk, hogy a háttérben készülődik, de a 2K Games csapata a mai napra virradóra erősítette meg hivatalosan és formálisan egyaránt a WWE 2K15-öt. A játék a tervek szerint még idén ősszel felkerülhet a boltok polcaira, napra pontosan október 30-án, a célplatformok között pedig az előző- és újgenerációs Xbox-, valamint Sony-konzolok állnak.
A WWE 2K15 létezéséről egyébiránt már februárban hallhattunk, amikor a 2K Games egy befektetőknek tartott eseményen megerősítette, hogy természetesen idén sem maradunk a pankrációs játék új epizódja nélkül, ami immáron hivatalosan is októberben érkezik.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 4 napjaAz EA-nek is lesz valami ketrecharcos játéka Bruce Lee-vel. Láttam belőle gameplayt, de valahogy nem volt folyamatos a harcosok mozgása. Remélhetőleg itt jobban megoldják.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 3 napjakezdtem örüli ,de nem pc-s 🙁