Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix néhány órával ezelőtt mutatta be legfrissebb pénzügyi jelentését, amiből kiderült, hogy a cég 65 millió dolláros bevételre tett szert az elmúlt üzleti esztendő során. A kérdéses jelentésből kiderült továbbá, hogy a vállalatnak nagy tervei vannak a jövőre nézve, így többek között az is, hogy az előttünk álló üzleti esztendő végéig megjelentessenek több nagyszabású, nyugati stúdió által készített online címet.
Hogy miről, illetve mikről lehet szó? Egyelőre még csak halvány sejtéseink sincsenek, de miután online alkotásokról hallottunk a közleményből, ezért valószínűnek tartjuk, hogy valamiféle MMO-kat tervez elindítani a nyugati világban a Square Enix.
fantis6
11 éve, 8 hónapja és 1 hetemajd meglátjuk, remélhetőleg valami ütős lesz
totyak
11 éve, 8 hónapja és 1 heteAmennyire a Square Enix-et ismerem, csupa olyan címet karolnak fel, amik engem totálisan hidegen hagynak. Eleve nem csípem az MMO-t.
rdave
11 éve, 8 hónapja és 1 heteAz biztos, hogy nem FF lesz, az már van és aránylag jól is megy. 🙂 Franc vinné el, hogy havidíjas, nekem meg nincs rá keret… 😄