Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Közeleg a húsvét, amikor igen sokan gazdagodnak csokoládéval, a Nokia pedig egy igen ötletes marketinges megoldást választott a 3D technológia felé való elkötelezettségének bemutatására. A vállalat ugyanis szeretne igen aktív résztvevője lenni a 3D nyomtatás piacának, valamint a Windows Phone rendszer is bővülhet ebben az irányban, így egy igen ötletes dolgot állítottak elő egy 3D nyomtató segítségével.
A legfontosabb dolog a nyomtató megtöltésére szolgáló anyag, mely ezúttal a csokoládé volt, így a végeredmény igen látványos és ehető finomság lett. Két szöveget is „kinyomtattak” az egyik egy szimpla Nokia felirat, a másik pedig egy ötletes Chokia szócska. Természetesen elsősorban itt az ünnepi jókívánságot kell figyelembe venni, azonban érdekes azt is átgondolni, hogy a jövőben mi mindenre lesz majd képes ez a technológia, főleg ha ilyen neves vállalatok állnak majd a háttérben.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteElég jó, hogy bármit lehet beletenni. para, hogy a tölt szót nem lehet írni commentbe
fantis6
12 éve, 3 hónapja és 1 heteelég jó ,legalább ehető 😄
bvektor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteNagyon bejönnek ezek a 3D nyomtatók, kár, hogy méregdrágák még. Pedig mekkora poén lenne egy otthoni csokinyomtató xD
thelondon
12 éve, 3 hónapja és 1 hete😄 3D csokinyomtatás 😄 megkönnyítené a cukrászok feladatát! 🙂
teglasdavid
12 éve, 3 hónapja és 1 heteEgy ilyet én is elfogadnák itthonra !😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaHö, imádom a csokoládét. Bármennyit meg bírnék enni 😄