Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google jelenlegi Nexus mobilja, a Nexus 5 rendkívül népszerű, hiszen végre egy jó áron kapható, kiforrott és kellően erős készüléket vásárolhatnak a többi nagy nevet már megunó androidos felhasználók. A sikeres szereplés természetesen magában hordozza az utód valószínűségét, ám a folytatással kapcsolatban igen érdekes pletykák láttak napvilágot. A Nexus mobilok ugyanis eddig jórészt a Qualcomm különféle megoldásait használták, ám a következő széria már a kínai rivális, a MediaTek megoldásaival érkezhet.
Ez nagyon kezdetleges feltételezés, de ha jobban belegondolunk, akkor igen ésszerűnek tűnhet. A Nexus mobilok célja főként az androidos élmény szélesebb elterjesztése, melyet formás kialakítás és erős hardver segít. A legnagyobb segítség azonban az ára, hiszen a Nexus termékek mindig is jó árazással érkeztek. Itt jön képbe a MediaTek, hiszen a vállalat már több alkalommal is bizonyította, hogy felnőtt a feladathoz, hiszen új megoldásai nagyon sok készülékben hajtják remekül az Android rendszert. Ezzel a lépéssel árat is csökkenthet, illetve megtarthat a Google, ami még tovább növelné a Nexus mobil népszerűségét.
drbenzin
11 éve, 9 hónapja és 4 napjaNekem nexus tabletem van. Azzal semmi gond nincs 🙂 Gondolkodtam egy új telefon vételen szerintem az is nexus lesz.
teglasdavid
11 éve, 9 hónapja és 3 napjaNexus !! 😄 Menő név !!😄
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 napjaNekem nexus 4 em van és elégedett vagyok bele de az új telefont biztosan megveszem!