Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az utóbbi időben a Google igen aktív résztvevője lett a hardveres szektornak, ám a megnövelt részvétel mellett a szoftveres és szolgáltatói szektorban is sorra érkeznek műhelyükből az újdonságok. Az egyik ilyen lenne a találóan Google Night Walk névre keresztelt szolgáltatás, mely tulajdonképpen egy módosított Street View. A módosítások pedig a felhasználók számára csupa pozitív dolgokat tartalmaznak, hiszen néhány szóval összefoglalva egy esti idegenvezetést kínál nekünk a vállalat.
Az első ilyen túrát Franciaország egy gyönyörű városában, Marseille-ben tehetjük meg. Ehhez csak el kell látogatni a projekt weboldalára és elindítani az idegenvezetést. Az idegenvezető szerepét Christophe és Julie tölti be, akik egyelőre csak francia vagy angol nyelven tudnak minket eligazítani. A séta közben bal oldalt megjelenő térképen a különlegességek is meg vannak jelölve, ha pedig rákattintunk valamelyikre, akkor közelebbről is szemügyre vehetjük azt.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 2 heteJó pofa.
marco
11 éve, 9 hónapja és 2 heteDe ötletes!😮
totyak
11 éve, 9 hónapja és 2 heteEz tök jól hangzik. Az ember olyan helyekre is „eljut”, ahova élőben talán sohasem.