A legfontosabb és leghasznosabb frissítés egyértelműen az értesítési központ, mely eddig hiányzott a rendszerből. Ezt végre megkapták a felhasználók, méghozzá a notification and action center név alá bújtatva. Itt a többi platformon már megszokott beállítások (képernyőforgatás, wifi, üzemmódok…) mellett tehát az értesítéseinket is egy felületen láthatjuk, mely nagyban hozzájárul a rendszer használhatóságához.
A másik nagy újdonság a Cortana névre keresztelt személyi asszisztens, ami leginkább az Apple Siri megoldásához hasonlít. Sokaknak lehet ismerős ez az elnevezés, hiszen a vállalat népszerű játékából, a Halo-ból vették át, ráadásul a szolgáltatás hangját is ugyan az szolgáltatja, mint akit a játékban is hallhatunk, név szerint Jen Tailor. Az újdonság állítólag folyamatosan tanul majd felhasználói szokásainkból és egyre okosabb lesz, valamint rendelkezik saját notesszel is.
További fejlesztésen esett át a multitasking-felület, mely segít bezárni az alkalmazásokat, de változott a testreszabhatóság is, hiszen az új frissítésnek hála, már jóval szabadabb kezet kapunk. Megemlítendő még az új podcast és kamera szoftver, valamint a Windows Phone készülékek egyik legjobb alkalmazáspárosa, a HERE Drive+ és HERE Transit is ingyenesen támogatni fogja az összes készüléket. A frissítést az összes WP8-at futtató készülék meg fogja kapni. Nagy esély van rá, hogy még ebben a hónapban, de legkésőbb májusban.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon ütőképes OS-nek tűnik, hiszen már a sima 8-as is az volt. Van jövője úgy látom.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 3 heteGondolkoztam volna egy 630 beszerzésén, de 1-2 dolog hiányzik belőle amire nekem szükségem volt, így sajnos kimarad. Viszont a rendszer az tetszik.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 2 hete512mb vram miatt nem annyira jó mert sok app 1Gb alatt nem is telepíthető. 630 helyett egy jó árasított 820 😉