Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár Amerikában rövid életű volt a Need for Speed mozifilm sikere, sőt mi több, alkotói szerint nem is hozta a várt eredményeket, azonban Kínában eközben soha nem látott bevételeket termelt a megjelenés hétvégéjén. Az ázsiai ország mozijaiban ugyanis a múlt hétvégén kezdték el vetíteni a filmet, és információink szerint mindössze két nap alatt közel 42 millió dollárt termelt, ami a globális bevételek 43 százalékát, tehát majdhogynem a felét teszi ki.
A sikert tökéletesen példázza az is, hogy az amerikai mozikban két hétvége sem volt elegendő ahhoz, hogy ilyen bevételt hozzon a Need for Speed mozi, a tengerentúlon ugyanis ennyi idő alatt mindössze 30,5 milliót termelt az alkotás.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 14 órájaCsak a cím húzta magával a filmet. A sok kínai kocka azért nézte meg.
paulmarlow
11 éve, 10 hónapja és 13 órájaVagy azért mert egymás hegyén hátán vannak akkora a népesség túlszaporodás s így minden családba jut minimum 2 ember erre a filmre :Đ.