Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Phil Spencer szerint a Steamnek köszönhetjük azt, hogy manapság él és virul a PC-s játékipar, emellett ígéretet kaptunk arra is, hogy a jövőben a Microsoft jobban odafigyel majd a számítógépes táborra. Phil Spencer GDC-s előadásában tért ki a számítógépes játékipar jelenlegi helyzetére, majd megköszönte a Valve munkásságát, véleménye szerint ugyanis a cég népszerű digitális disztribúciós rendszere alkotta a PC-s ipar gerincét az elmúlt évtizedben.
Ők alkották a PC-s játékipar gerincét az elmúlt évtizedben, ezért azt gondolom, hogy köszönettel tartozunk nekik. Megígérhetem azt is, hogy a Microsoft kiemelt figyelmet fordít a jövőben a platformra és annak felhasználóira.
A Steam Machine kapcsán Spencer elmondta, hogy logikus lépésnek tartja a Valve ezen irányú terjeszkedését, lévén a cégnek 65 milliós aktív felhasználóbázisa van, attól azonban nem tart, hogy emiatt az Xbox teret veszítene. A Microsoft néhány napja mutatta be a DirectX 12-t, amely az előzetes ígéretek szerint nagy előrelépés lesz mind az Xbox One, mind pedig a PC számára.
rdave
11 éve, 10 hónapja és 13 órájaEz mind szép és jó, valamint alapja is van, de ők inkább azt mondják meg, hogy mikor kezdik PC-re kihozni a Forza sorozatot, addig nem érdekelnek… (:
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 13 órájaigy igaz, engem is ez érdekelne leginkább .)
zolika1994
11 éve, 10 hónapja és 12 órájaHát lehet, hogy meghagyják az exkluzivitást az xbox-nak nem?
kylx
11 éve, 10 hónapja és 12 órájaDirectX12… na, megint dobhatjuk ki a videókártyát? 🙁
rdave
11 éve, 10 hónapja és 11 órájaBiztos, hogy meghagyják, de azért, ha van eszük, akkor a 360-ra készült részeket portolhatnák… Mindenki jól jár, ők eladnak pár játékot, új rajongókat szereznek, mi meg kapunk Forzákat és végül még One-t is adnak el az új rész iránt érdeklődőknek.
Az MS is rendelkezik áruházzal és a Steam is tökéletes lenne erre, szóval elég lenne digitálisan kiadni.
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 11 órájaAhogy olvasgattam egyéb fórumokon úgy tűnik, hogy nem kell hozzá új kártya, mivel a 12 főképp szoftveres újításokat hoz, és közelebb viszi a szoftvert a hardverhez.
Amúgy az tény, hogy a Steam nagyban belejátszott ebbe, de ha egyebek nem próbálnak meg mindent megtenni, hogy átrángassák(vagy kényszerítsék) a játékosokat a konzolokra, akkor nem lett volna erre sem szükség.
neurotic
11 éve, 10 hónapja és 9 órájaRemélem igazad van, mert mostanában gondolkozom rajta, hogy veszek új kártyát és jó lenne ha nem kéne egy év múlva dobni a kukába 😄
Egyébként vicces ez a cikk picit. Rendben, hogy elismeri a sream sikerét, de azzal, hogy múltidőben beszél („Ők alkották a PC-s játékipar gerincét …”😉 picit azt az sugallja, hogy „szép volt srácok, innen átvesszük” 😄 A steam fejlődése szerintem roham léptekben zajlik és remélem nem akarja a Microsoft ellehetetleníteni.teljesen függetlenedni szeretne.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 4 heteAz szerintem is elvitathatatlan tény, hogy a Steam vastagon benne van a PC-s életben, de azért akadnak itt még egyéb lehetőségek is. Azt meg már milliószor hallottuk, hogy a Microsoft jobban odafigyel ezentúl a PC-sekre és soha semmi nem lett belőle.
iappearmissing
11 éve, 9 hónapja és 4 heteRájöttek, hogy mégis van pénz a PC-s játékiparban, persze hogy ezentúl „odafigyelnek” majd a platformra…
kpal
11 éve, 9 hónapja és 4 heteAnnyira nem vészes ,mert valamennyire lekezeli a Dx12 kódot a Dx11 vga , most a Dx10 VGA-t vágják el teljesen már csak egy driver jön hozzá.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 4 heteDehogynem! WinNyócón kapnak csomó szépséges mobilátiratot. 😄
totyak
11 éve, 9 hónapja és 4 heteAzokkal kitörölhetem a fenekemet 😄
johnnnnny
11 éve, 9 hónapja és 4 hetehogy oda ne rohanjak…. az ms jobban odafigyel a pc-reXP
hogy ezt már hanyadjára akarják elsütni😄
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteMármár túl sokszor…
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteBár ha bejelentenek egy jóféle Halo-t PC-re az E3-on akkor elkezdek megbocsájtani.