Ilyen kedvenc lehet a Titanfall is, melyről tényleg nagyon sok információ került ki a héten, ami nem is csoda, hiszen néhány nap múlva már mindenki élvezheti az alkotást. Manapság egyre inkább a többjátékos forma érvényesül a játékokban, ám sokan vannak olyanok, akik vágynak az élvezetes egyjátékos kalandokra. Sajnos a Titanfall nem lesz az ő kedvenc játékuk (legalábbis ebből a szempontból), hiszen a héten érkezett információk szerint mindössze nagyjából két órára köt majd le minket az egyjátékos mód, melynek egyetlen pozitívuma, hogy ez az idő megduplázódhat abban az esetben, ha mindkét oldalon kipróbáljuk tehetségünk.
Persze a rövid single ne szegje senki kedvét, hiszen a hangulatos launch trailer bizonyára elgondolkodtatja majd a többjátékos játékokat nem kedvelőket is. A játék egyik nagy előnye, hogy PC mellett, Xbox 360 és Xbox One konzolokra is megjelenik, a Microsoft termékei kapcsán pedig érkeztek érdekességek a héten. Bemutatkozott például a különleges Turtle Beach headset és magát, a különleges Xbox One-t is megcsodálhattuk. A játékkal kapcsolatos legfrissebb hír is sokaknak hozhatja meg a kedvét, hiszen kiszivárgott az alkotás intrója.
A másik nagyon várt név egyértelműen a Watch Dogs, mely még kicsit messzebb van, ám az információk csak úgy özönlenek vele kapcsolatban. Kiderült például, hogy nyolcfős multira kell számítanunk, ami sokak számára nem túl biztató, de meglátjuk mit hoznak ki belőle. Az igen sokat késő alkotás a héten kicsit kesze-kusza módon ugyan, de megkapta a hivatalos megjelenési dátumot, így május 27-én indulhatunk hackerkedni. Sokan még mindig nem békültek ki a több hónapos késéssel, nekik talán kis megnyugvást nyújtat a Ubisoft ezzel kapcsolatos álláspontja.
Érkezik egy új Batman játék is, melynek korábbi részei sokaknak üde színfoltok voltak a játékok piacán. A Batman: Arkham Knight a hírek szerint nincs is olyan messze, hiszen a játék Steam adatlapja szerint már ősszel kergethetjük a rosszindulatú figurákat. A legjobb az egészben pedig az, hogy a korábbi játékhoz képest ötször akkora pályán tehetjük majd meg mindezt. A Dark Souls 2 is a sokak által várt kategóriába tartozik, szerencsére a konzolos változat mellett kis késéssel ugyan, de érkezik a PC-s verzió is, melyhez megkaparintottuk a szükséges gépigényt.
A Ubisoft gondoskodott arról, hogy május után is legyen mit várnunk tőlük, hiszen a kiszivárgott információk szerint még ebben az évben érkezik tőlük a The Division és The Crew páros. Ha tényleg érkezik ez a páros is, akkor igazán sikeres éve lehet a Ubisoftnak. A Tropico sorozat kicsit más kategória, de bizonyára már így is sokan várják az ötödik részt, melyhez egy játékmenet trailer is érkezett a héten. Ez alapján nyáron a műfaj kedvelői jól szórakozhatnak majd.
Bolondok napja sajnos egyre több embernek lehetne a születésnapja, melyet a Coffe Stain csapata egy remek kis játékkal ünnepel majd. Kiderült ugyanis, hogy ezen a neves napon érkezik a Goat Simulator, melyben egy édes kecske bőrébe bújva kalandozhatunk. Ha már a kalandozásról van szó, akkor ugye említettük, hogy ezen a szép napos délutánon összefoglalónk után bizonyára többetekek is jól eshet egy kis kirándulás. Vannak azonban olyan helyek, melyekre a legtöbb ember csak vágyakozik, ám mivel messze van és drága, ezért kevesek juthatnak el ezekre a helyekre. Ilyen például Hawaii gyönyörű világa, mely a Google Maps segítségével néhány kattintásra került hozzánk.
Hamarosan közeleg a következő PlayIT, aki pedig termékekkel is szeretne ráhangolódni erre a különleges eseményre, az a megújult PlayIT Shop-ban örömmel válogathat. A hét talán legérdekesebb hardveres hírét a Razer szolgáltatta, hiszen a játékosoknak szánt perifériáról híres vállalat egy igazán különleges termékcsoportba vágott bele. Megérkeztek ugyanis a Razer saját mechanikus kapcsolói, melyek kifejezetten a játékosok igényeihez lettek kifejlesztve. A legjobb dolog az egész fejlesztésben, hogy más gyártók is átvehetik majd a megoldást, így hamarosan új szintre léphetnek a játékosoknak szánt billentyűzetek.
Hivatalos blog is érkezett a héten, ráadásul nem kisebb vállalat által, mint az ASUS, akik egyre szélesebb palettán mozognak, melynek valószínűleg a márka rajongói mellett az újdonságokat kereső vásárlók is örülhetnek. Legújabb blogjukban az új új ASUS ZenFone család mutatkozik be, mely a legnépszerűbb Android platformra épül, azonban a gyártó gondoskodott arról, hogy ne érezzük magunkat a tömeghez tartozva.
A hivatalos blogok mellett ti is színesítitek a blogok felhozatalát, melyet mi minden héten díjazunk is. Az elmúlt hét napban érkezett jó néhány írás tőletek, melyek közül most kiemelnénk néhányat. Régi motorosunk, jezzahun egy különleges kezdeményezésre hívta fel a figyelmünket, melynek az autókat kedvelő olvasók örülhetnek. Zender arra volt kíváncsi, hogy ti mit vártok idén? Jó volt látni a kommentekben, hogy nem csupán 1-2 nevet említettetek meg, ígérjük, hogy a legtöbb alkotásról nálunk minden információt megkaptok majd. Eri311 ismét egy videókritikát hozott el nektek, ezúttal a Killzone: Shadow Fall esett áldozatául.
A hét blogja díj ezúttal Benny Ray vitrinébe vándorol, melyet a The Silent Age – Időzavarban (iOS) névre keresztelt írásával érdemelt ki. Ismét minőségi játékbemutatóval kedveskedett nekünk, ráadásul egy különleges stílusú alkotást mutatott be.
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 1 hete????? ???? 6
marduk
11 éve, 10 hónapja és 1 heteGratula Benny Ray! 🙂
bennyray
11 éve, 10 hónapja és 1 heteKöszi Marduk. 🙂
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 1 heteTitanfall két órája lehangoló. Már most év csalódása.🙁
neurotic
11 éve, 10 hónapja és 1 heteNekem meg pont, hogy ez az egyik pozitívuma. A Titanfall egy multis játéknak készül és annak nagyon jó (legalábbis a béta alapján). Ráadásul nincs semmi félrevezetés, nyíltan a multira fókuszálnak, ennyi és ezt így is kommunikálják. A moziból sem jön ki úgy az ember egy akciófilmről, hogy csalódott mert kevés volt benne a romantika és nem dolgozták ki eléggé a szerelmi szálat 😄
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 1 heteTitanfall két órás multi hatalmas csalódás, viszont a WD 8 fős multi nagyon tetszik!🙂
yanez
11 éve, 10 hónapja és 1 heteGrat Benny!
totyak
11 éve, 10 hónapja és 1 heteGratulálok Benny Ray-nek a sikeres blog íráshoz és sok erőt kívánok mindenkinek a következő hétre.
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 1 heteIgaz, hogy a Titanfallban jóformán alig lesz single kampány, de legalább kevés helyet foglal majd a merevlemezen😄
csirkee
11 éve, 10 hónapja és 1 heteA hét híre szerintem a Watch dogs. Már várom a jövőhetet, hogy a GTA pc-s változatát jelentsék be, 3 nappal a WD előtt 😄😄
Grat a blogolóknak.
Nem rosszak ezek az asus telok.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 1 heteÉn detto ugyan ezt várom. Bárcsak bejönne a számításunk.
ace2
11 éve, 10 hónapja és 1 heteA Goat Simulator az nagyot fog ütnixd
Jók ezek az ASUS telók 😄
yanez
11 éve, 10 hónapja és 1 heteAz már nincs messze, szóval már rég tudnánk, ha a GTA V is kb akkor jönne. És ugye azt is tudjuk, hogy a Rockstar már jóelőre szereti bejelenteni a játékait. Tehát, logikailag, a GTA V pc-s változata nem most jön.
kpal
11 éve, 10 hónapja és 1 heteGrata bloghoz! 😉
És a Kecske game az állat!!😄
csirkee
11 éve, 10 hónapja és 1 heteNa de Yanez gondolj bele. Megcsinálják a játékot de pc-st már nem? És ennyi ideig várnak vele? Szerintem ott van már a raktáraikban a pc-s változat is, csak várnak, hogy mikor robbanjanak vele és kit tegyenek tönkre. 😄
yanez
11 éve, 10 hónapja és 1 heteNem mondtam, hogy nem csinálják meg a pc-s változatot, de ha már ott lenne a raktáraikban, hidd el, arról már rég tudnánk, ha nem is hivatalosan. 🙂