Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Most, hogy a Watch Dogs munkálatai sínen vannak és a megjelenése is elérhető közelségbe került, a Ubisoft felfedte, hogy miért kellett az utolsó pillanatban elnapolni a játék eredetileg tervezett novemberi megjelenését. Mint tudjuk, a Watch Dogsnak már novemberben meg kellett volna jelennie, a Ubisoft azonban váratlanul elhalasztotta a premiert, így az egykori next-gen nyitócím csak most májusban kerülhet a boltok polcaira. Ennek okáról értekezett most a csapat kreatív igazgatója, Jonathan Morin.
Amikor a felhasználóknak azt ígéred, hogy a játékban mindent meg lehet hackelni, akkor azt úgy is kell megvalósítanod. Egy komplikált, de bugos termék nem jobb annál, mint ami működik de hiányos.
A premier elnapolására tehát azért volt szükség, hogy a csapat az összes felvetődött ötletet meg tudja valósítani, mégpedig hibátlanul. Ez mindenképpen örömteli hír, hiszen a legtöbb csapat idő, pénz és energia hiányában megcsonkítva és bugosan kénytelen kiadni alkotását.
kpal
11 éve, 10 hónapja és 2 hetePc-nél legyen jó optimalizálás .
rdave
11 éve, 10 hónapja és 2 heteMeg konzolokon…
kpal
11 éve, 10 hónapja és 2 hetebox tulajok lehetnek kicsit parásak .
rdave
11 éve, 10 hónapja és 2 heteNem a felbontás miatt mondtam, FPS sokkal lényegesebb. Azt eddig is lehetett tudni, hogy nem fog 1080p-ben menni, 900p lesz boxon, de 5 konzolra jön, amikre ugyanúgy el lehet rontani a portot.
marco
11 éve, 10 hónapja és 2 heteRossznyelvek szerint meg a GTA Online miatt késett… Ki tudja…
kpal
11 éve, 10 hónapja és 2 heteami box-al kapcsolatos ott már nem lehet 100%-os sikerre számítani , akár fps akár felbontás..
rdave
11 éve, 10 hónapja és 2 heteFPS-t képes tartani, a normál ramok sebessége miatt nem bír el a felbontással, elméletben megvan a módja, gyakorlatban láthatjuk… 😄
paulmarlow
11 éve, 10 hónapja és 2 heteProcessor Intel(R) Core(TM) i5-2400 CPU @ 3.10GHz
Video Card NVIDIA GeForce GTX 560 2gb
Memory 8.0 GB
Ezen vajon futni fog? 😄
kylx
11 éve, 10 hónapja és 2 heteNekem rossz a nyelvem? XD
Bármi legyen az igazság, egyetértek, legyen inkább bugmentes. Személy szerint uborkás játékokban kevés bugba futottam bele eddig, maradjon ez így is.
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 2 heteMegcsonkitva és bugosan,igy igaz ott van a Tomb Raider legend ,anniversary,underworld ,megcsonkitott és bugosak voltak. 🙁
kpal
11 éve, 10 hónapja és 2 hetemindig a gyakorlatközbe bukik el 😄 XD
kpal
11 éve, 10 hónapja és 2 heteLow beállítással biztos 😄 😄
totyak
11 éve, 10 hónapja és 2 heteNyilván azt mondják, hogy csiszolni kellett a játékon, mit is mondhatnának mást.
paulmarlow
11 éve, 10 hónapja és 2 heteélsimítást meg a blurt és a vsyncet leveszem a játékokról eddig minden bírta full minőségben.Remélem ez is. 😄
dns
11 éve, 10 hónapja és 2 heteLow beállítással ám, az eszed tokja… 🙂
nomarcube
11 éve, 10 hónapja és 2 heteEzt már hallottuk párszor, nem? 😮
Mindegy, csak ne hazudjanak nagyot. Hajrá Ubi! 😄