Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A számítógépházak piaca egy olyan szektor, melyben leginkább hosszú távra vásárolnak az emberek, ráadásul a legtöbb vásárló nem igazán figyeli meg a fontos tulajdonságokat. A külső nagyon fontos ebben a szektorban, melynek szerencséje, hogy ahány ember, annyi ízlés, így a sokaknak nem szimpatikus megoldások is egészen biztosan találnak szimpatizánsokat. A Thermaltake ismert név ezen a téren is, így bizonyára sokan nézegetik majd a nemrég bejelentett Urban S1 és Urban SD1 Micro modelleket.
Mindkét modell a Micro ATX és Mini ITX méretű alaplapokkal számoló felhasználók számára lehet érdekes, kialakításuknál pedig megfigyelhetjük, hogy a tervezők nem akartak különösebb feltűnést kelteni. Mindkét modell elején megfigyelhető a gyártó emblémája, néhány csatlakozó és a bekapcsológomb.
Az S1 Micro esetében egy 80mm-es ventilátor jár a géphez és még mellé vehetünk egy akár 120mm-es változatot. Az SD1 Micro-nál már egy 90mm-es és két 60mm-es egység áll rendelkezésünkre, de akár vízhűtést is választhatunk, amennyiben beszerezzük a szükséges alkatrészeket.
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 2 heteAzért egy ilyen kis gépbe sokszor átlag gamer felhasználás mellett is szükséges majdnem a vízhűtés, annyira nem szellőzik, meg annyira kicsi a hely. Továbbra sem értem mire jók ezek…
totyak
11 éve, 11 hónapja és 2 heteÉrdekes kialakítása van a háznak. Vajon elég ez a hűtés?
kpal
11 éve, 11 hónapja és 2 heteszépek. na igen egy drága házikó akár kiszolgál 10 évig is körülményektől függően.
qweed
5 éve, 4 hónapja és 1 heteAnyádra, arra jó te retardált! Akinek kis helye van, annak áldás egy ekkora mATX ház. Menj és költözz bele a tiedbe szarfaszú!
qweed
5 éve, 4 hónapja és 1 heteAnyad pic$ajat moderald gecciszagu!