Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az nVIDIA szinte a pálya mellől nézte az AMD néhány hónappal ezelőtti bejelentését, ám ahogy várható volt, ők sem késlekednek sokat az új modellek elindításával. Ezekről a modellekről sok mindent még nem tudni, a legfontosabb dolog azonban a Maxwell GPU-ra való épülés, mely néhány újdonságot is bevezet majd. Az újdonságok közül megemlítendő az integrált 64 bites ARM processzor és az úgynevezett Unified Virtual Memory.
Maga a GeForce GTX 750 Ti kártya már feltűnt a napokban, ám érdemi információ nem igazán szivárgott még ki. Nemrég azonban igenis fontos adat került ki a világhálóra, méghozzá egy kínai fórum által. Ez nem lenne más, mint a számos konkurens kártyát is összehasonlítási alapként kezelő benchmark teszt, melyből kiderült, hogy erőviszony tekintetében hova is érkezhet meg az új jövevény. Ez alapján a rivális gyártó R7 260X kártyája fölé pozicionálta új megoldását az nVIDIA, így a középmezőnyben igencsak erős konkurenst kap majd az AMD.
Az is kiderült, hogy a legtöbb modell esetében 2GB GDDR5 memóriára számíthatunk. A kártya februárban érkezhet meg, az erősebb Maxwell alapú megoldások pedig 2014 második felében kerülhetnek a polcokra.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteEzeknek a számozása nem erősorrendben van? Csak mert látom, hogy a listán bőven vannak még fölötte kisebb típusjelzésűek.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 hete„Az újdonságok közül megemlítendő az integrált 64 bites ARM processzor és az úgynevezett Unified Virtual Memory”
Az ARM milyen szerepet tölt be a VGA-n?
petike737
11 éve, 11 hónapja és 3 heteLényegében annyi lenne, hogy bizonyos számítási feladatoknál ezt használná a rendszer és az egész megoldásnak hála még erősebbek lehetnek a kártyák. Ahogy jönnek majd az új kártyák úgy azért már több pontos infó is lesz, meg bemutatók stb…🙂
angol26
11 éve, 11 hónapja és 3 hete100 dolcsit adnék érte… Valaki?
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteGyanítom az kevés lesz.
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn olyan 200 talán kicsit az alá sejtem.
Amúgy nekem nagyon bejönnek a zárt hűtők, kár, hogy nem forgalmaznak annyira gyakran alacsonyabb árban ilyeneket.
tomis
11 éve, 11 hónapja és 3 heteKíváncsi leszek az árára.
kpal
11 éve, 11 hónapja és 3 heteelég gyengeus , akkor olcsó legyen
becikehun
11 éve, 11 hónapja és 3 hetea hűtése nagyon ott van de az a 2gb az szerintem kevés