Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hiába csúsztatták el tavaly ősszel a Watch Dogs megjelenését, Dominic Guay producer az OXM munkatársainak elmondta, hogy már akkor is komoly DLC-tervekkel rendelkeztek az alkotás kapcsán, amelyek természetesen azóta egyre csak bővültek. Emberünk így az interjúban határozottan kiemelte, hogy biztosan lesznek DLC-k a Watch Dogs-hoz, de azt is hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg még csak terveket szövögetnek, az első bővítmények ugyanis legkorábban jövő év elején érkezhetnek meg.
A producer kiemelte mindemellett, hogy nem átlagos kiegészítőket terveztek be, hanem igazi történeti bővítményeket, hiszen rengeteg sztorijuk van még, amit ilyen formában akarnak majd elmesélni nekünk.
Dominic szerint a DLC-k jó apropót adnak ahhoz, hogy még alaposabban, és más perspektívából is megismerhessük, illetve felfedezhessük a Watch Dogs univerzumát.
paulmarlow
11 éve, 11 hónapja és 3 heteMibe kerülne visszatérni az expansionökre és dlc-ben meg skineket,modelleket kiadni amit ízlés szerint vásárolna a nép?
Ettől függetlenül jó ötlet a sztori nyújtás, csak az üzleti politika nem.
lac
11 éve, 11 hónapja és 3 heteAmíg bővítik a sztorit, nem pedig kipótolják (magyarul kivágják a fontos részeket, mint a Mass Effect esetében), addig jöhet.
kpal
11 éve, 11 hónapja és 3 heteamíg érdekes addig oké
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteHa már most megvannak az ötletek, esetleg készülnek is a DLC-k, akkor akár az alapjátékba is beledobhatták volna őket. Nagy úr a pénz, sajnos.