Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára mindenki emlékszik még a Square Enix azon nyilatkozatára, miszerint a 2013-as Tomb Raider kezdeti eladásai csalódáskeltőek voltak, a címből ugyanis "csupán" 3,4 millió példány fogyott egy hónap alatt, az előzetesen remélt 5-6 millió helyett. Jó hír, hogy a kezdeti "gyengélkedés" után a játék 2013. végére már profitáló volt az anyagi gondokkal küszködő japán cég számára. Amennyiben emlékezetünk nem csal, ugyanez volt a helyzet a Square másik két címe, a Hitman Absolution és a Sleeping Dogs kapcsán is, amelyek eladásait szintén csalódáskeltőnek nevezték a cég vezetői.
Habár a kiadó előzetes elvárásaihoz nem tudott felnőni a Tomb Raider, a Square Enix mégis nagy fantáziát lát a sorozatban, erre utal legalábbis a next-gen konzolokra érkező Definitive Edition, valamint a hivatalosan még be nem jelentett titkos folytatás is.
vendeg
11 éve, 12 hónapja és 4 napjaNem gondoltam volna hogy veszteséges! 😮
marco
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaNagyon jó játék, jól is fogyott, nincs ok itt a panaszra. Nyilván én is szeretnék egy hónap alatt milliárdos lenni, de nem úgy megy az na.🙂
vendeg
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaOsztom!🙂
rdave
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaNe reklamáljanak, én aktívan veszem a játékaikat. 😄 Jövő hónapban ismét esedékes egy.
beni9915
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaMostanában csak jo cimeket látni a felhozatalban és mégis veszteségesmeglepö fordulat!
😮
totyak
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaManapság egy ilyen játéknak túl nagy a költségvetése és ezért remélnek tőle túl sokat. Régebben sem ment el sokkal több egy játékból ennyi idő alatt, maximum ha valami nagyon brutál cím volt.