Szerintünk egyértelmű, hogy mi volt az, amely az elmúlt napok legnagyobb felhajtását generálta, illetve pontosítva mik voltak azok, hiszen egy új család született, ami előtt egyelőre még bizonytalan jövő áll, de az eddigi információk alapján úgy látszik, meg fogják állni a helyüket. Ez a család nem lenne más, mint a Steam Machine gépek családja. A legjobb dolog az egészben, hogy nagyon széles palettán helyezkednek el a családtagok, ráadásul még biztosan nem érkeztünk az első hullám végére, hiszen a CES 2014 után is maradt néhány kérdőjel a termékekkel kapcsolatban. Ezek a hiányzó kockák a megjelenésekhez közelítve szépen ki fognak tisztulni, így 2014 második felében már megszokott névként fogunk beszámolni a termékcsaládot érintő hírekről, eseményekről. Persze a héten is annyi információval gazdagodtunk, hogy mindenképpen meg kell itt is osztanunk veletek ezek egy részét.
Rögtön a hét elején egy listával gazdagodtunk, melyben olyan gyártók nevei szerepeltek, akik érdekeltek a Steam Machine gépek piacán. A listán egyébként sok ismerős név foglalt helyet, mely már önmagában is azt sugallja, hogy komoly háttér van a projekt mögött, így az első szériával kitapasztalt dolgokat bizonyára javítva látjuk majd viszont a második és további generációkban. Addig is engedjétek meg nekünk, hogy egy rövidke összegzésként itt is bemutassuk nektek a gépek egy részét. Kezdjük is az iBuyPower megoldásával, melyet többen az eddigi legszebb megoldásként tartanak számon. Az iBuyPower SBX Steam Machine feketében és fehérben is piacra fog kerülni, ráadásul ez az egyik legbarátibb áron érkező modell. A CYBERPOWERPC megoldásai szintén simogatást érdemelnek, hiszen a korrekt hardverekhez viszonylag korrekt árazás társul majd. Egyedül a gép kinézetébe lehetne picit belekötni, bár igazándiból nincs baj vele, talán csak annyi, hogy nagyon modern akart lenni, ezáltal pedig hiányzik belőle a nappalikba való letisztultság.
A Zotac megpróbált újítani és egy különleges kialakítású gépet fog kínálni, mely méretével és praktikusságával kíván kitűnni a tömegből. A kis gép az Intel és az nVIDIA megoldásaira fog épülni és az 1000 dollár alatti kategóriában fog versenyezni. A Gigabyte személyében ismét egy szolidabb megoldást kell bemutatnunk, hiszen ők egy Brix Pro személyében kínálnak megoldást azok számára, akik Steam OS-t futtató és viszonylag kis méretekkel rendelkező gépre vágynak. Végezetül a Digital Storm hibridjével zárnánk a témát, mely egyértelműen a felsőkategória gyermeke lesz, így hazánkban vélhetőleg nem sok nappaliban futhatunk majd vele össze.
Ennyit az új családról, jöjjön két klasszikus. Az első klasszikusunk nem más, mint az Alien család, mely az első filmek óta sokakat tart lázban. Persze ahogy lenni szokott, a sikeres témából sokszor játék is lesz. Az Alienek világát már többször próbálták meg átültetni a játékosok világába, ám ez összességében nem igazán volt sikeres próbálkozás. 2014-ben egy újabb próbálkozás érkezik, hiszen a héten hivatalosan is bejelentésre került az Alien: Isolation, melyben Amanda Ripley-t vehetjük majd irányításunk alá. Második klasszikusunk egy igazi akcióhős, aki a mocsárban, a dzsungelben és bárhol máshol is megállja helyét, nem mellesleg egy 30 golyós tárból minimum 45 embert tud megölni. Ő nem lenne más, mint Rambo, akit a Rambo: The Video Game néven érkező alkotásban mi magunk irányíthatunk majd. A Reef Entertainment csapata egy friss játékmenet felvétellel örvendeztetett meg bennünket, így akik kedvelik az akcióhősöket és a mindent bele játékokat, azoknak örömteli másfél percben lesz részük.
A katonák világán megmaradva a Call of Duty rajongók is felkaphatták a fejüket a héten, hiszen a High Moon Studios csapatának legfrissebb álláshirdetéseiből bizonyos személyek arra következtetnek, hogy az ő műhelyükben készülhet a Call of Duty széria legújabb tagja. Persze megerősítés még nincs, ha pedig majd netalántán lesz, akkor érdemes utánajárni, hogy a fejlesztők kutyásak e vagy macskásak, nehogy aztán a következő részben Riley kutyus helyett valami spéci vadcicával kelljen behatolnunk az ellenfél területére. Még mindig maradva a katonás vonalon a Wargame széria legújabb tagja is szerepelt heti hírlistánkban, méghozzá viszonylag sok információval. A rövidke mozgókép alapján elmondhatjuk, hogy akik kedvelték a korábbi részeket, azok most sem fognak csalódni, ráadásul új helyszínt hoztak el nekik a fejlesztők, mely sokat dobhat a játékélményen.
Itt az idő, hogy letegyük a fegyvereket és a behódoljunk a sebességnek. Ezt már azzal meg is tehetjük, hogy megnézzük a Project Cars legfrissebb képeit. Nagyon ígéretesnek tűnik az alkotás, akik szeretik a sebességet és az autókat, azok már bizonyára várják 2014 második felét, ráadásul örömteli hír, hogy a legnépszerűbb platformok mindegyikére meg fog jelenni majd a játék.
A Ubisoft neve hallatán legtöbbeknek a késés juthat mostanság eszükbe, és sajnos mostani hírünk esetében sem tévednének ezzel sokat, ugyanis a héten ismét egy újabb alkotás megjelenését tolták el. Az áldozat ezúttal a South Park: The Stick of Truth, igaz ezúttal mindössze néhány napos késésről van szó, hiszen március 4. helyett március 7-én érkezhet meg az alkotás. Utolsó hírünk egy már-már kuriózumnak mondható műfajba érkezik, hiszen egy társasjátékról van szó. A CD Projekt RED a Fantasy Flight Games csapatával közösen ugyanis bejelentette, hogy egy társasjátékot készítenek a The Witcher-sorozathoz kapcsolódóan. A The Witcher Adventure Game néven érkező alkotás a klasszikus forma mellett iOS-t és Androidot futtató készülékekre is megjelenik majd.
Összefoglalónk végéhez közeledve jöjjenek az official blogok, név szerint az MSI és az ASUS irománya. Az MSI büszkén újságolta el nektek, hogy mennyi díjjal is tértek haza a Taiwan Excellence Awards-ról. Ezúton is szeretnénk nekik gratulálni. Az ASUS pedig végre visszatért, méghozzá egy bivalyerős kártyával.
Végezetül pedig a ti írásaitok következnek. Yanez két blogja is megérdemli az olvasást, név szerint az és a
Uncharted vs Tomb RaiderMosolygós Szombat 11 – Az orvostudomány legújabb csodája. Az utolsó pillanatban futott be ApexShow írása, melyet még nekünk is végig kell olvasnunk, ám az első sorok alapján nagyon ígéretes a Mass Effect Trilógia – A Háromszög Elmélet.
A hét blogja pedig 5t3v3nk3 írása lett, mely a Medve Grillázs túlélő kalauz az ébredező betondzsungelben nevet kapta. Gratulálunk minden írónak, jövőhéten ugyanekkor ugyanitt!
yanez
12 éve, 4 napja és 8 órájaGrat Steve! Hirek szemszögéből számomra már rég volt ilyen unalmas hét.
5t3v3nk3
12 éve, 4 napja és 8 órájaKöszi..🙂
vendeg
12 éve, 4 napja és 7 órájaRambo játék a hét csalódása… 🙁
vendeg
12 éve, 4 napja és 6 órájaNem voltak nagy hírek.🙁 CES vitt mindent
csirkee
12 éve, 4 napja és 5 órájaGrat a blogoknak, és az official blogok is baromi jók voltak 🙂
CES tényleg vitt mindent, de az, hogy a South Park késni fog megint…elég gáz
lolz
12 éve, 4 napja és 5 órájaJó így visszaolvasni a híreket,mivel nem jártam mostanában erre,és persze grat. Steve.🙂
vendeg
12 éve, 4 napja és 5 órájaNem volt ez olyan rossz hét…
totyak
12 éve, 4 napja és 4 órájaNagy gratuláció 5t3v3nk3 kollégának.