Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tizenhárom különböző Steam Machine prototípus mutatkozott be az idei CES rendezvényén, a sajtó azonban nem volt túlságosan elragadtatva a látottaktól, sokan keményen bírálták a most leleplezett eszközöket. A kritizálók szerint a bemutatott eszközök túlárazottak, a piacnak pedig olyan kis szeletét fedik le, hogy nem fognak tudni érvényesülni a most bemutatkozott next-gen konzolokkal szemben.
A hardverek sokfélesége, valamint az egyes modellek magas ára miatt nehezen tudom elképzelni, hogy a Valve kezdeményezése milliókhoz fog eljutni. Jobb lesz, ha a Valve megindokolja, miért is érdemes ezekre az eszközökre beruházni a next-gen konzolok és hagyományos PC-k helyett – osztotta meg aggodalmait a Games Investor társalapítója, Nick Gibson.
A Valve talán hosszútávú játszmába kezdett, más utat követve, mint a Sony és a Microsoft? A GamesAnalytics vezérigazgatója, Chris Wright szerint ez sem kizárt:
A Valve megoldásai azon játékosokat célozzák, akik a legjobb élményt szeretnék elérni, a lehető legkényelmesebb módon. Habár a Steam Machine most bemutatott képviselői valóban drágák, néhány éven belül nagy árcsökkenésekre számíthatunk, így komoly konkurenciává válhatnak.
A szakma tehát elég megosztott, míg egyes vélemények sötét képet festenek a Valve kezdeményezésének jövőjéről, addig mások a fokozatosan olcsóbbá váló hardverek révén versenyképes alternatívát látnak benne az évek során elavuló, fix hardverű konzolokkal szemben.
bvektor
12 éve, 5 napja és 3 órájaSzerintem a felhasznált hardverekhez képest annyira nincsenek túlárazva, persze azért van egy kettő, de nem mind. Annak ellenére viszont nem hiszem, hogy annyira elfognak terjedni mint direkt SMnek összerakott gépek, mert ezek PCk egy másik OS-el. Mindenesetre én nem bánnám, ha átvennék a nextgenkonzolok felett az eladási listákat.
rdave
12 éve, 5 napja és 3 órájaHamarabb hinném el, hogy a tabletek legyűrik a konzolokat, minthogy ez tegye.
Az OS ingyenes és bárki letöltheti, másban pedig nem tér el. Nagyon komolyan rá kell mennie a játékokra a Steamnek, ha valóban konkurenciát akarnak állítani a konzoloknak és a Windowsnak.
Egyelőre csak egy szerény alternatíva.
bgyi
12 éve, 5 napja és 3 órájaViszont ha hozzávesszük, hogy az ár csökkenni fog (mert annak valóban csökkenni kell, ha akarnak valamit) és azt a tényt, hogy a steames társadalom nem akarja újra venni ugyanazokat a címeket, csak hogy haverral is tolhassa a kanapén… Az meg már csak plusz hajtóerő, hogy a steames címek eleve barátibb áron vannak, mint a konzolosok, meg hogy a kontroller PC-konzol hibrid, így könnyű átszokni. Mindent összevetve, ha a steamboxok jóval barátibbak lesznek, mint egy általa összedobott, ugyanolyan erős PC, megvettek.
vendeg
12 éve, 5 napja és 3 órájaAz egésznek a koncepcióját nem értem…
rdave
12 éve, 5 napja és 3 órájaKonzoloknál a játék nagyobb húzóerő, mint a kényelem.
PC-ben pedig pont az a jó, hogy azt kezdesz vele, amit akarsz. Szoftveresen és hardveresen is, de itt már csak max az előbbi érvényes.
Először inkább a Windowszal kellene megküzdeni, utána jön a konzol.
Valószínűleg a casual játékos nem fogja érteni, hogy mégis miért jó ez neki, a hardcore játékos pedig megkötésnek érezheti.
neurotic
12 éve, 5 napja és 3 órájaNekem is elég felemásak az érzéseim a Steamboxokkal kapcsolatban. Egyedül a konzolok ellen szállhat versenybe. Ráadásul megvan az a nagy előnye, hogy ott van a steam, míg a konzoloknál várni kell, hogy legyen végre értelmes játék addig a steamboxra már ott egy halom. Ráadásul azon sem kell aggódni, hogy kompatibilis e az új masinával, mert pc-nél ez nem szempont. Vígan lehet játszani a több tíz éves játékokkal is simán. Igaz sajnos nem minden játék linux kompatibilis ez mondjuk egy nagy hátrány, de van olyan ismerősöm aki azt mondta, hogy akkor ő mostantól linuxra vált és onnan tolja a gaminget is 🙂
vendeg
12 éve, 5 napja és 2 órájanem minden jatek linux konpatibilis = a jatekok egy szazaleka sem… az emulalt hulyesegek nem szamitanak bele..
bgyi
12 éve, 5 napja és 2 órájaEz mondjuk jogos is meg nem is (ha tényleg csak így lenne, a next-gen konzolok még úgy se fogynának, mint most). A komment többi része viszont valós probléma, azt belátom. Mindezek ellenére azért sajnálnám, ha pont az a „konzol” bukna el az elején, aki nem akar „exkluzív tartalmakkal” rádzsarolni egy soktízezres gépet (csak hogy játszhass egy elméletben könnyedén átportolható címmel) 🙁
iappearmissing
12 éve, 5 napja és 2 órájaElőbb meg kéne oldani, hogy a játékok Linuxon is fussanak. 😄
totyak
12 éve, 4 napja és 20 órájaVolt azért olyan darab is a felhozatalban, ami csak 500 dollár volt és a benne levő hardverekhez képest az nem is tűnt olyan vészesnek. Azoknak a gyártóknak nem lesz jövőjük ebben a szegmensben, akik 2-3 ezer dollárokért adják a gépüket. Mellesleg én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy kár volt egy új „konzolt” vagy „pc-t” kiadnia a Valve-nak, elég lett volna csak a SteamOS-t és használja mindenki olyan gépen, amilye van, vagy amilyenen szeretné.