Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Akik figyelemmel kísérik az eSport történéseit azok bizonyára hallottak már a Quantic Gaming csapatáról, rövid működésük alatt ugyanis jó néhány rendezvényt megnyertek, most azonban egy különös botrány kapcsán kerültek ismét a figyelem középpontjába. Az IPL Summer Promotion Qualifier és a Razer League of Legends versenyek egykori győztesei eltűnt vezérigazgatójuk, Simon "Sambuca" Boudreault után kutatnak, a CEO ugyanis dollár tízezrekkel rövidítette meg a számlájukat. A lelépett vezér utoljára a kommunikációs menedzserrel beszélt, akinek azt mondta, hogy sürgősen be kell vonulnia a kórházba szövettani vizsgálatra, nagy a valószínűsége ugyanis, hogy tüdőrákja van.
Legrosszabbul, minden kétséget kizáróan Ko „HyuN” Seok Hyun járt, akinek nem kevesebb, mint 23.000 dollárral tartozik Boudreault. A Quantic Gaming egykori tagjai valószínűnek tartják, hogy a CEO a tartozások miatt lépett olajra, hollétére a hamarosan induló rendőrségi nyomozás deríthet fényt.
rdave
12 éve, 1 hete és 3 napjaÉn nem tudom komolyan venni az eSportot, így nem is követem. És azt sem értem, hogy valaki ezért pénzt kap… De mindegy, ez legyen az én bajom.
i3eng
12 éve, 1 hete és 3 napjaén se értem a sportokat pl hogy kaphatnak emberek milliókat azért mert különböző formájú labdákat kergetnek
wegh
12 éve, 1 hete és 3 napjaEz meg ráadásul még eSport is. Annak még annyi értelmét se látom, mint a „hagyományos” sportoknak 🙂
neurotic
12 éve, 1 hete és 3 napjaEgy az egyben ugyanezt akartam én is leírni 😄 Mert ha ebből a szempontból vizsgáljuk a foci is marhaság aztán egyesek nemhogy megélnek belőle, de igencsak meg is szedik magukat. Vagy szívrohammal, agyvérzéssel elpatkolnak idő előtt a teljesítményfokozó szerek miatt 🙁
Az eSport még gyerekcipőben tipeg, de amint nagyobb szponzorok is elkezdik világszerte komolyan venni akkor eléggé kinőheti azt a cipőt hamar.
yanez
12 éve, 1 hete és 3 napjaHa csak annyi lenne az egész sport, hogy labdát kell rúgni és azért még fizetnének is, akkor még nagyanyám is milliókat kaszálna. Minden sport a népszerűsége miatt hires. Emberek milliói rajonganak utána és épp ezért ebből nagyon nagy pénzeket kaszálnak. Mint egy film esetében ugye. Ha senki se nézné, akkor meghalna az ipar. De a mozik mindig tele vannak, nagy pénz folyik be ott is. Ezért a szinészek is jól keresnek, de megintcsak a tehetségesek. Ha egy diszkóban táncolsz, de nem tudsz, akkor rád sem hederitenek. De ha lenyomsz valami break-et vagy mittomén milyen táncot, és tehetséggel, akkor máris Te leszel a parket ördöge.
Tehát a pénzt mindig abból csinálják, ami érdekli az embereket, ami kell nekik, mert azért ők is fizetnek. Te is fizetsz a játékokért, mert érdekel. Vagyis ezt az ipart a gémerek éltetik. Attól, hogy téged a sport vagy épp a foci nem érdekel, mást még legalább annyira, mint téged egy pazar videójáték.
totyak
12 éve, 1 hete és 3 napjaUndorító dolog a csalás, meg az átverés, de még undorítóbb, ha a barátaidat vered át.
marco
12 éve, 1 hete és 3 napjaÉs ha tényleg tüdőrákos szegény csávókám? Van már vagy 25…😛