Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár hivatalos megjelenési dátumunk egyelőre még nincs a PlayStation Vitás Borderlands 2 kapcsán, azonban a NewEgg internetes áruház nemrégiben listájára tűzte, sőt mi több, még egy dátummal is ellátta a játékot. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a Borderlands 2 Vitás átirata várhatóan 2014. március 18-án kerülhet majd fel a boltok polcaira, méghozzá az Iron Galaxy Studios jó munkásembereinek köszönhetően, 40 dolláros árcédulával.
Egyelőre még kérdéses, hogy a Vitás Borderlands 2 a letölthető tartalmakkal együtt, vagy csak önmagában érkezik-e meg, de mivel egyelőre még a megjelenési dátumot sem tekinthetjük hivatalosnak, ezért erre a kérdésre ráérünk válaszokat találni.
vendeg
12 éve, 2 hete és 2 napjaKimaradt PS3-on nekem a játék.
Amikor bejelentették PSVita-ra gondoltam most fogom megvenni Vita-ra.
Erre kijött PS+ -ban ingyenesen. Azóta is azzal játszom.
Ezután a fene se fogja megvenni kézi konzolra. Vagy benéztek vlmit a Sony-nál, vagy van vlmi a háttérben.
András
i3eng
12 éve, 2 hete és 2 napjaszámomra ez a játék játszhatatlan konzolon, csak aim assist öl, nekem túl gyorsan mozognak az ellenfelek állandóan forgolódnom kell erre még rátesz egy lapáttal a kicsi fov
totyak
12 éve, 2 hete és 1 napjaElég jó kis játékok érkeznek Vita-ra, csak kevésnek találom a felhozatalt.
danielkiraly
12 éve, 2 hete és 11 órájaÉn most játszom PS3-on ,szerintem nagyon jó ,hogy ilyen játékok is jönnek vitára 🙂
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 3 heteSzerintetek lessz dobozosban vagy csak digitálisan lessz elérhető magyarországon ?