Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A szebb napokat is megélt kanadai vállalat részvényesei az elmúlt hónapok során jó sok izzadásgátlót használhattak el, hiszen jó pár dolog történt a vállalat háza táján. Többek között új vezetőt választottak, aki John Chen névre hallgat, ő pedig megígérte, hogy 2014-ben is érkezik BlackBerry mobil. A mai napon történt bejelentés ezt meg is erősíti, hiszen kiderült, hogy tavasszal várható a kanadaiak következő készüléke.
A Foxconn néven ismert vállalattal együttműködve készül a telefon, mely házon belül a Jakarta kódnevet kapta. Az új készülék specifikációját illetően még semmi sem derült ki, ám néhány morzsából arra lehet következtetni, hogy nem egy felsőkategóriás készülékről lesz szó. Ilyen utalás például, hogy elsőként Indonéziában kerül bevezetésre a készülék.
A vállalat több készüléket is ígért a következő évre, melyekről még ennyi információ sem szivárgott ki, de az első fecske alapján szinte biztosak lehetünk benne, hogy valóban jönni fognak az újabb modellek.
marco
12 éve, 3 hete és 6 napjaAzért reméljük, felsőkategóriás is érkezik…
totyak
12 éve, 3 hete és 6 napjaCsak összeszedi magát a BB is lassan. Kár lenne értük.
rdave
12 éve, 3 hete és 6 napjaGyerünk bleki! 🙂 Reméljük Mr. Chen jobban átlátja majd a helyzetüket és értelmes lépéseket tesz előre.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 6 napjanem rossz a bb, te ln a WP-s telókra szavazok 🙂