Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden jel arra utal, hogy a Ubisoft kezdi elvetni a sulykot az Assassin's Creed-sorozattal kapcsolatban, az Examiner névtelen, de a tűzhöz közeli forrásokból ugyanis úgy értesült, hogy 2014-ben két teljes értékű epizóddal is gyarapodik a franchise. A hírek szerint így lesz egy olyan projekt, ami kizárólag next-gen konzolokra érkezik, avagy PlayStation 4-re és Xbox One-ra, valamint egy második, amit PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra köszönthetünk majd.
Vélhetően mindkét játék PC-re is elérhetővé válik, de amíg a fenti híreket is csak pletykának tekinthetjük, addig nem érdemes komolyabban is elgondolkozni a lehetőségeken, hiszen az is lehet, hogy a Ubisoft mindössze az Assassin’s Creed Liberation HD-re gondolt a fentiekben, valamint az őszre várt, soron következő nagy epizódra. Persze az is lehet, hogy nem!
kpal
12 éve, 4 hete és 1 napjaEzek készen vannak ha két életem volna se lenne elég játszatni , és mellette csináljak mást is 😮😎😄
De Rispect nekik 😉
marco
12 éve, 4 hete és 1 napjaSzerintem valami spinoff lesz az egyik, de ettől függetlenül túlzásnak érzem…
azer11
12 éve, 4 hete és 1 napjaKépzeljétek csak el(a nem megvalósuló, de álomnak szép) ahogy 2. világháborús repülőkből ugrunk ki ejtőernyő nélkül, és sebészi pontossággal nyakonszúrunk egy hatezer méterre alattunk lévő, árokban ülő katonát a rejtett pengével, és a végén lezárjuk egy duplasasszéval és egy szaltóval, hogy ne sérüljünk meg 😄
marco
12 éve, 4 hete és 1 napjaHmmm, abszolút hihető.
Mint ahogy az is hogy egy kis nézelődés után a 150m magas toronyból leugrom egy kupa szalmába. Aztán elsétálok.😄
totyak
12 éve, 4 hete és 19 órájaEddig is butaságnak tartottam az évenkénti új epizódot (nem csak az AC-nél), erre most kettő is jön.
vendeg
12 éve, 4 hete és 15 órájaNem nagyon kéne már folytatni sem, nagyon elcsépelt lett.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 1 heteaz unity jó lesz, várom már 🙂