Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kotaku magazin munkatársainak nemrégiben sikerült hozzájutniuk egy köteg dokumentumhoz, amelyben állításuk szerint az új Fallout 4 forgatókönyvének részletei, illetve néhány karakterleírás található. Ennek köszönhetően napvilágra is hozták, hogy a játék az Institute kódnév alatt készül, a története során pedig több utalás is lesz a korábbi Fallout-játékokra, így már a kezdő képsorok alatt elhangzik a "war never changes" jelmondat, ami főhősünk narrációjába kerül belefogalmazásra.
A szkript szerint a játékban az egyik első küldetést Preston Garvey adja majd, aki elküld minket egy fúziós magért a Commonwealth múzeumba, ezen felül pedig még két karakterről hullt le a lepel, így Travis Miles-ról, aki a rádió munkatársa lesz, és Sturges-ről, aki szerelőként tevékenykedik majd.
A dokumentumokból megtudtuk mindemellett, hogy Bostonban, Massachusetts-ben kalandozhatunk a történet során, amiről már több ízben is hallhattunk a múltban. Mit gondoltok, csak pletykáról lehet szó, vagy igazak a fenti hírek?
bgyi
12 éve, 1 hónapja és 6 napjaA Fallout 4 lesz lassan az új Half-life 3 😄
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaÉn már semmit nem hiszek el ezzel a játékkal kapcsolatban…🙁
marco
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaEz rosszabb.😄
lolz
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaSzerintem kamuznak.😄 Amit meg leírtak,az akárki kitudná találni aki kicsit is játszott Falouttal.
totyak
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaLehet, hogy a forgatókönyvet is az a fickó csinálta, aki a kamu oldalt a múltkor.
danyee
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaCsak remélem, hogy igaz. Már nem tudok hinni az ilyen híreknek 🙁
lolz
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaKotaku magazin nélkül is tudom hogy lesz Fallout 4.😄 Csak még várni kell rá,nem is keveset.Van min most a Bethesdának dolgoznia.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaKamu tuti….🙁
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 hetejó lenne ha igaz lenne egy F4