Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, újabb lehallgatási botrány pattant ki a napokban, ezúttal azonban a videojátékok és a hozzájuk kötődő online szolgáltatások kerültek a figyelem középpontjába. A kiszivárgott dokumentumok tanulsága szerint az Xbox Live is jó alapot szolgáltatott a titkosszolgálatok információszerzéséhez. A Microsoft természetesen azonnal reagált a hír hallatán, a nyilatkozatból pedig az derül ki, hogy ha volt is megfigyelés és információszerzés, az a cég tudta és engedélye nélkül történhetett.
A nagyobb biztonság érdekében a Microsoft egy új eszközt adott a felhasználók kezébe, amelynek hála minden fiókkal kapcsolatos esemény nyomon követhető, beleértve a hibás jelszóval történő bejelentkezési kísérleteket is.
lolz
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHát mindenképpen érdekes.Mondjuk ez az „új eszköz” mindenféleképpen jó ötlet.
alice
12 éve, 1 hónapja és 1 heteát, ha mot a kormány figyelt le, akkor mint csinál a mikrofos? semmit, mossa kezeit, mit tudna :d elég vicces.
danyee
12 éve, 1 hónapja és 1 heteSok az információszerzéses elmélet mára. Először a WoW-ban, mostmár itt is. Ejj
kylx
12 éve, 1 hónapja és 1 hete„tudta és engedélye nélkül történhetett. ” ……háááááátttttttt perszeeee…… 😛
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 1 heteEnnyi!😄
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteTe jó ég az XBONE lehallgathat minket, te jó ég mi lesz? Most komolyan … az emberek hogy lehetnek annyira egoisták, hogy azt hiszik, hogy annyira fontosak, hogy érdemes őket lehallgatni? 😄
Egyébként is, ha nem követ el senki gyilkosságot a kinect szeme láttára és füle hallatára akkor azt hiszem nagy félnivalója nemigen van senkinek.
kpal
12 éve, 1 hónapja és 1 hetemindenűt ez megy 😕
kylx
12 éve, 1 hónapja és 1 hetede ha káromkodsz (angolul?), akkor büntit kapsz XD
totyak
12 éve, 1 hónapja és 1 heteA nagy tesó mindig figyel, ez már csak így lesz.
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 hetenem nagyon hiszek nekik