Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Linux egyre nagyobb térhódításnak örvend, így a korábban elkötelezett gyártók még nagyobb tempóban fejlesztenek, hiszen tudják, hogy meg kell lovagolniuk ezt a hullámot. A Linutop már több éve foglalkozik olyan gépek gyártásával, melyek méretükben inkább egy nagyobb routerhez hasonlíthatóak, rajtuk pedig Linux rendszer fut.
A legújabb ilyen gépük a Linutop 5 nevet kapta és Ubuntu rendszerrel a fedélzetén érkezik. Érdekessége, hogy a hűtés megoldásához a mérnökök nem használtak ventilátort, így tényleg nagyon halk gépről van szó. Természetesen nem várhatunk brutális teljesítmény tőle, amit a belső is tükröz, hiszen Intel Atom N270-es processzort, 2GB RAM-ot és 4GB belső tárhelyet kapott a kis fekete készülék. Csatlakozók terén 4 darab USB 2.0, 2 SATA, 1 VGA, valamint 1 DVI áll a felhasználók rendelkezésére.
A megközelítőleg fél kilogrammos készülék ára 390 euró, vagyis 118 ezer Ft, ami meglepően sok egy ilyen termékért. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy inkább a fanatikusabb linuxos tábort célozták meg maguknak.
lolz
12 éve, 1 hónapja és 1 heteSzívesen szaladgálnék egy ilyennel a zsebemben. Najó nem de tény hogy beleférne.😄
kpal
12 éve, 1 hónapja és 1 heteokos ketyere ez.. 🙂😎😉
marco
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHa már ilyen gyenge a hardver, akkor miért pont Ubuntu? 😮 Nekem is az a kedvenc disztróm, de aki Linuxozik, tudja, hogy a legerőorrásigényesebb az összes közül.
totyak
12 éve, 1 hónapja és 1 heteNem vagyok képben ezekkel a készülékekkel, de szerintem olcsóbban is lehetne találni ilyet.
raiden
12 éve, 3 hete és 4 napjaPuppy…😉
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 heteennyi pénzért jobbat is lehet szerezni szerintem