Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai nap egy meghatározó korszak lezárását jelenti mind az id Software, mind John Carmack számára, a legendás programozózseni ugyanis most, több mint húsz év után végleg szakított korábbi csapatával. Carmack idén augusztusban jelentette be, hogy átigazol az Oculus Rift csapatába, akkor azonban még technikai tanácsadóként segítette az id munkáját. Úgy tűnik ez a megoldás egyik félnek sem vált be, így a mai nappal végleg otthagyta a csapatot. Tim Willits, az id Software kreatív igazgatója nyilatkozott az esettel kapcsolatban:
John Carmackot az id Software mellett más dolgok is érdekelték, ezért a távozás mellett döntött. Munkája az id Tech 5-ön befejeződött, így semmilyen folyamatban lévő, vagy jövőbeli projektet nem érint a távozása. Szerencsések vagyunk, mert sok tehetséges programozónk dolgozhatott vele, így ők képesek lesznek továbbvinni a tradíciókat, továbbra is a megszokott minőségre számíthattok tőlünk. A most eltávozott munkatársunknak pedig a legjobbakat kívánjuk a jövőre nézve.
1000feri
12 éve, 1 hónapja és 3 hetemás dolgok is érdekelték…😉😉😛😛
marco
12 éve, 1 hónapja és 3 heteReméljük alapít valami új, kiváló gammákat készítő csapatot…
lolz
12 éve, 1 hónapja és 3 heteHát ha ezt akarta akkor ezt akarta.😄 Szerintem se fognak gyökerestül megváltozni a dolgok.🙂
kpal
12 éve, 1 hónapja és 3 hete🙁 nekem mindig egyet jelent a neve Quake ami megunhatatlan halhatatlan!
kpal
12 éve, 1 hónapja és 3 hetebizakodok mert nagy uttörő volt anno az iparban .
totyak
12 éve, 1 hónapja és 3 heteAz utolsó alapító tag is elhagyta az iD-t, szomorú.
fantis6
11 éve, 11 hónapja és 4 hetekár ezért, de azért sok sikert a továbbiakaban