Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hordható technológia szépen lassan átveszi a mobiloktól és táblagépektől a legfőbb csatatér szerepét, hiszen a legnagyobb gyártók az órák kapcsán már harcban állnak, ám az egyéb termékek terén csak most kezdenek mozgolódni. Természetesen az LG sem akar lemaradni a vetélytársaktól, így a nyilvánosság kizárásával már minden bizonnyal nagy tempóban folynak a fejlesztések.
Egy ponton azonban muszáj olyat lépnie a gyártóknak, amire felfigyelhet a publikum is. Ezt történt néhány nappal ezelőtt, ugyanis az LG legújabb szabadalmi bejegyzése a Glasstic nevet kapta, ami a piac lehetséges irányát ismerve igen árulkodó. A termékről egyelőre szinte semmit sem lehet tudni, kategóriájánál szerepel a szemüveg, az óra és a mobiltelefon jelző is. Sokan egy Google Glass riválist emlegetnek, mások egy kiegészítőt mely felokosíthatja az erre alkalmas szemüvegeket.
Az szinte biztos, hogy idén nem leszünk ez ügyben okosabbak, de a pozitív oldalát nézve megemlíthetjük, hogy jövőre sem maradunk izgalmak nélkül.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 4 heteKb 5 év kell ahhoz szerintem hogy ezek bárkit is érdekeljenek.
azer11
12 éve, 1 hónapja és 4 heteNaneeeeeee It’s Over Nine THOUSAAAAAAAND 😄 Ha valaha ez kijön és pucéran fogom ezt a szöveget az utcán üvöltözni miközben a tenyeremben összemorzsolom a szemüveget 😄
totyak
12 éve, 1 hónapja és 4 heteMinden nagy gyártónak lesz valami okos szemüvege, ahogy a híreket olvasom.
ravor
12 éve, 1 hónapja és 4 heteMég van esély betörni a szemüveges piacra, hülyeség nem megragadni azt a kis piaci rést, ami még van😄
fantis6
12 éve, 1 hónapja és 2 hetemajd meglátjuk milyen lesz,minél több van annál jobb a leendő vásárlónak