Állítólag az információt több különálló a Square Enix-hez és az Eidos Montrealhoz közel álló személy is megerősítette.

Egyikük a stúdió egyik fejlesztője aki elmondta, hogy ez a projekt egy teljesen új IP lett volna, tehát nem köthető az eddigi játékokhoz. Két másik forrás szerint a kérdéses projekt a Square Enix Japán ágához köthető.

Ez csak azért érdekes, mivel a Lightning Returns: Final Fantasy XIII direktora, Motomu Toriyama és a játékmenetért felelős vezető, Yuji Abe az Official Xbox Magazine-nak adott interjúban arról beszéltek, hogy szívesen látnák mire képes egy nyugati stúdió, példának okáért az Eidos Montreal a Final Fantasy sorozattal, ugyanis a sorozat részei mind különálló játékok és csak kevés elem kapcsolja őket össze, így nincs megkötés a fejlesztésben és talán a nyugati éra egy kis újdonságot hozna a sorozat életébe.