Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Tecmo Koei legfrissebb bejelentései szerint újabb taggal gazdagodik a jövőben a Deception SRPG-sorozat, így Deception IV: Blood Ties címmel február 27-én a japán boltok polcain már meg is jelenhet a játék legfrissebb felvonása, méghozzá PlayStation 3-ra és PlayStation Vitára is. Nyugati lokalizációról értelemszerűen egyelőre még nem hallottunk, ellenben érdemes lesz várni rá, hiszen a sorozat korábbi összetett és nagyszerű játékmenetét a fejlesztők alaposan továbbgondolták, a főszerepbe pedig magát az ördög lányát tették.
A Deception IV: Blood Ties mögött egyébiránt az a Keisuke Kikuchi áll, aki egy lokális legendának tekinthető Japánban, hiszen ő álmodta meg annak idején például a Fatal Frame-sorozatot is, de a Deception-széria sem egy újkeletű dolog, hiszen első epizódja még 1996-ban, az első PlayStation megjelenésének idején látott napvilágot.
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 3 heteJó rég óta van ez a sorozat, biztos sikeres lehet
bekdaniel
12 éve, 2 hónapja és 3 heteAzért én megnéznék egy Fatal Framet PS3-ra még. Nagyon jó játék volt! 🙂
rdave
12 éve, 2 hónapja és 3 hetePS3 verzióra vetni fogok egy pillantást.
totyak
12 éve, 2 hónapja és 3 heteAz ördög lányát elég szépre rajzolták meg, nagyon hihető.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 hetevégre egy srpg
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn nem vagyok kifejezetten srpg fan, túl sokáig tartanak nekem, de ha a játék sztorija jó, akkor ez nem szokott zavarni.