Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Battlelognak köszönhetően nemrégiben kiderült, hogy pontosan mikor is számíthatunk majd a Battlefield 4 exkluzív és nyílt bétáinak indulására. Mint az köztudott, a mai nap folyamán már bárki betöltheti a játék előzetes bétáját, amennyiben korábban prémium előfizető volt, így PC-n és konzolokon is elrajtolnak majd, pontosabban már el is rajtoltak a tesztek a mai nap folyamán, így PC-n és Xbox 360 konzolon már most csatlakozhatunk az ütközetekhez, míg PlayStation 3-on délután 4 órától számíthatunk a hivatalos startra.
Kiderült mindemellett az is, hogy azok, akik nem jutottak be az exkluzív bétára, október 4-én kezdhetik majd meg a teszteket – ezek tehát már mindenki számára elérhetővé válnak -, méghozzá akárcsak a mai napon, PC-n és Xbox 360-on helyi idő szerint 11 órától, PlayStation 3-on pedig délután 4 órától várható az indulás.
jezzahun
12 éve, 3 hónapja és 2 heteelég karcsú ez így… nem is mondható 4-ik résznek,csak talán 3.5-nek eddig látottak alapján… de majd meglátjuk mi lesza teljesben…
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 2 hetehát… arra készüljön mindenki, hogy atomerőmű kell hozzá
játszottam vele 1-2 órát
teljesen mindegy milyen grafikai beállítást használsz low, high, medium a játék nem képes 30-40 fps felé menni
laggol mint az állat
kidobálnak a szerverek
és szarásig van bugokkal
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 2 heteviszont a spectator mód nagyon király
de azzal, hogy beletették a játékba kapásból ugrott a fairplay játék fogalma is
rdave
12 éve, 3 hónapja és 2 heteOktóber 4.-én mindenki mehet és nem csak a prémium felhasználók, igaz? Akkor majd PS3-ra szedem egyből. 🙂
totyak
12 éve, 3 hónapja és 2 heteBéta igazából sohasem érdekelt egy játéknál sem. Majd a véglegesbe belepillantok.
dns
12 éve, 3 hónapja és 2 heteMilyen konfigod van? Csak hogy tudjunk mihez viszonyítani🙂
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 2 hetei3 core proci
hd5770 radeon
4 gb ram
angryknight
12 éve, 3 hónapja és 2 heteSütimesternek már van gameplay-e 😄
angryknight
12 éve, 3 hónapja és 2 hetesorry a dupla komment miatt csak az át írásnál nem jóra kattintotam 😛
azért akartam átírni mert a linkbe benne van hogy XD és azt smiley-nak nézte 😛 és így nem jelenik meg rendesen 😛
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 2 heteakiknek ATI kártyájuk van, azoknak érdemes ezt a drivert felhegeszteni a gépre ->
http😕/support.amd.com/us/kbarticles/Pages/AMDCatalyst13-10WINBetaDriver.aspx
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteakkore erre a béta fázisban nem lehet adni rá milyen lesz a végleges..
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn nem próbáltam ,de i7 920 +6Gb ramn + GTX285 , vajon a végleges fut majd , VGA frissítés kell azt tudom.
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 2 hetecsúnya lenne ha azon a gépen nem futna
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 hetenéztem netes felméréseket és BF-nek van gépigénye sajnos.
mondhatni 5 éves konfig és vga ami érezhetően kezd elfogyni manapság, Intel procival sokáig kilehet húzni azt viszont szeretem. Majd teljes gépcsere a DRR4 megjelenésekor lesz( kb 2016) ,addig nem akarok költeni rá max VGA ,esetleg használtan proci 980x.
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 2 hetea frostbite motornak megvan az a szépsége, hogy ha low -ra állítod akkor is szépen néz ki, vannak árnyékok, normális geometria és fényhatások is
szóval ha nem fut high -on akkor sem kell berezelni mert mediumon sőt még low -on is abszolút élvezhetően néz ki
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteDe jó lenne, hogy ha low-ra állítja az ember a grafikát, akkor futna rendesen egy gyengébb gépen.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteakkor nem izgatom magam 😎😉