Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A múlt héten már beszámoltunk nektek arról - még pletyka szintjén -, hogy a Microsoft egy sajátos felhő alapú streaming szolgáltatást tervez, aminek keretein belül lehetővé tenné, hogy mobilkészülékeken és PC-n is futtathassunk akár Xbox 360-as játékokat is. A CNET magazin névtelen forrásai szerint a fenti részletek az utolsó szóig igazak voltak, sőt mi több az is kiderült, hogy a redmondiak a Rio kódnevet adták a keresztségben a rendszernek, ami a második elnevezés, korábban ugyanis a Ridgeway-t használták.
Az említett lap szerint a felhő alapú streaming segítségével a Microsoft nem csak PC-n és mobilon teheti elérhetővé az Xbox 360-as játékokat, hanem az Xbox One esetében is ezzel a módszerrel kívánják majd biztosítani a visszafelé kompatibilitást, akárcsak a Sony teszi majd ezt a PlayStation 4 Gaikai segítségével.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteEz jó ,csak akkor bitang net kell ugye 🙂
1000feri
12 éve, 3 hónapja és 2 hetemi lesz a 3. név?
paulmarlow
12 éve, 3 hónapja és 2 heteHmm, megkéne nézni azt az animációs filmet.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 2 heteHa mindkét cég megcsinálná a streamet PC-re, az nagy dobás lenne. Csak persze mire nálunk elterjedne, az sok idő.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn inkább a messzi szerverek miatt aggódom.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteJó lenne, ha megcsinálnák. Korábbi ps és xbox játékokat kipróbálnám 😄 Főleg így, hogy low end-en is jól futnak vele 😄