Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pontosan egy héttel ezelőtt olvashattatok arról, hogy maga Vin Diesel beszélt arról, hogy készül egy új Riddick játék, melyet mostanra már be is jelentettek, ám éppenséggel nem azt kaptuk, mint amire számítottunk. A most bejelentett Riddick: The Merc Files, egy felülnézetes akciójáték lesz, melyben a lopakodáson lesz a hangsúly.
A játék most pénteken, azaz szeptember 20-án fog megjelenni iOS-re.
Egy teaser videót is kaptunk, amit itt meg is tekinthettek:
A játékot a Gaming Corps és a Tigon Studios közösen fejlesztik és olyanok dolgoznak rajta, akik az előző Riddick játékokon is dolgoztak.
Ha visszatekintünk Vin Diesel szavaira, akkor azt vehetjük észre, hogy az amit akkor elmondott egyáltalán nem illik erre a most bejelentett játékra így reménykedhetünk, hogy a háttérben készülődik egy teljes értékű Riddick játék is.
ravor
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaHa valóban ez az a játék, amiről beszéltek, akkor elég nagyot csalódtam most 🙁 Mondjuk azt lehetett sejteni, hogy nem lesz egy hű de tripla A cím, de azért ennél jóval többre számítottam!
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaHát én se erre számítottam… Reméljük tényleg nem is erre gondolt.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaez viccnek is rossz 😄 nemár
wegh
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaMilyen vicces ez a dízel bácsi 😄
rasztabob
12 éve, 4 hónapja és 1 napjahát ez egy nulla már bocsánat
scal
12 éve, 4 hónapja és 1 napjalehet inkább ez a játék kéne a csalódások közé? 😄
viral
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaElég gáz. Bár nem is vártam többet.
durii
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaAtyaúristen!
marco
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaAmúgy maga a stílus nem rossz, nekem tetszik, az Alien Breed óta nem volt hasonló.
A baj csak az hogy az még a múlt évezred utolsó évtizedében készült.😄
dns
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaRiddickulous
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaez tuti nem az a riddick játék amit mindenki várt 😄
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 23 órájaSzerintem is készül egy teljes értékű alkotás. Az előző két rész után biztos nem ez az, amit most akarnak csinálni.
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 21 órájaHát a Chronicles of Riddick után ez ilyen
„http😕/h4d.hu/showuserphoto.php?photo_id=973” reakciót váltotta i belőlem..😄X
lolz
12 éve, 4 hónapja és 11 órájaNa tényleg beszarás.xD Egyébként reménykedek hogy nem ez az amire gondoltak.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 7 órájaMobilokon teljesen jó ez így, csak ugye mást vártak a népek.