Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az év egyik legnagyobb meglepetéseként számon tartott Far Cry 3: Blood Dragon nemrégiben újabb meglepetéssel szolgált, Yves Guillemot, avagy a Ubisoft vezérigazgatója ugyanis a GameInformer magazin munkatársainak bejelentette, hogy már egymillió felett járnak az alkotás eladásai. Mindezt alig fél év alatt sikerült elérnie a játéknak, sőt mi több, állítólagosan a Call of Juarez: Gunslinger sem teljesített sokkal rosszabban, így Guillemot szerint erősen elgondolkoznak majd azon, hogy ne csak PC-re, hanem konzolokra is megjelenhessen dobozos formában mindkét cím.
Dean Evans, avagy a Far Cry 3: Blood Dragon kreatív igazgatója azonban még a fenti híreket is képes volt megfejelni, méghozzá azzal a bejelentéssel, miszerint nagyon reméli, hogy a jövőben elkészítheti majd az alkotás folytatását is. Far Cry 3: Blood Dragon 2? Részünkről jöhet!
italianman
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNekem nagyon tetszik és ráadásul nem kellett fizetnem érte mert nyertem .
jezzahun
12 éve, 4 hónapja és 1 hetenem rossz,de mégse lett kimagasló,így kijátszás után ezt mondanám…
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNem próbáltam, csak gameplay videót néztem. Tetszetős, de elég monotonnak tűnt az alapján 😄
paulmarlow
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNem kimagasló de maradandó.Nagyon jó cucc lett.Minden veteránnak kötelező darab. 😄
kpal
12 éve, 4 hónapja és 1 heteJöhet minden ami ,jo ,elvezets hangulatos, valtozatos … 🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteA többi FarCry játékhoz képest ez egy elég furcsa mellékszál lett szerintem.
lolz
12 éve, 4 hónapja és 1 heteEnnek a játéknak is az volt a lényege hogy egyáltalán ne vegyük komolyan.Én nem játszottam vele de csak jókat halottam róla.
claptrap18
12 éve, 4 hónapja és 1 heteJó kis játék korrekt árral,beteg humor,retro hangulat.Mi kell még?😄
willthawheel
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAzon játékok közé tartozott, amik elé szívesen ültem le újra és újra. Egy második résznek meg nagyon örülnék! 😄
paulmarlow
12 éve, 4 hónapja és 1 heteSemmi mellékszál és kötődés nincs a Far Cry szériákhoz csak annyi hogy a FC3 motorja alatt fut.Szóval nem is kéne egyáltalán összekapcsolni azzal a szériával mivel ha dlc-nek is van elnevezve különálló játékként működik és indul el. 😄
Mondjuk az fun lett volna ha magát a játékot egy játékgépből indíthatnánk el a Far Cry 3-ban. 😄