Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A The Creative Assembly csapata elérhetővé tette első nagy javítócsomagját a szeptember 2-án megjelent Total War: Rome 2-höz, amely számos teljesítménnyel kapcsolatos problémára kínál megoldást a fejlesztők szerint. A leírásból kiderül, hogy az első javítócsomag a játék során fellépő grafikai hibákat, lassulásokat és összeomlásokat is javítja, amely a csapat statisztikái szerint a játékosok alig két százalékát érintik.
A fejlesztők elmondása szerint az alacsony szám nem jelenthet mentséget számukra, hiszen minden játékosnak a lehető legjobb játékélményt kell biztosítaniuk, így az első csomag megjelenése után is gőzerővel dolgoznak azon, hogy kijavítsák a többi fennálló problémát. A változások részletes listája a játék honlapján érhető el.
A második javítócsomag már javában tesztelés alatt áll, megjelenése pedig a közeljövőben várható. A Total War: Rome 2 szeptember 2-án debütált, a kritikusoknál egyöntetűen pozitív fogadtatásra talált, sok elégedetlen felhasználó viszont alaposan lehúzta a címet a fellépő problémák miatt. A most megjelent folt remélhetőleg számukra is megoldást nyújt.
lolz
12 éve, 4 hónapja és 1 heteHát az első javítócsomag szerintem nem volt semmi.😄 Ezzel szemben ez tényleg nagyon sokat segít.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteJó hamar foltozni kell a játékot. Viszont legalább a folt is jó hamar ideért.
badam10
12 éve, 4 hónapja és 1 heteEz az egyetlen előnye h későn jutok hozzá az ilyen játékokhoz,addigra már kijavítják a hibákat…jóesetben..
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 1 hetehát én sem a megjelenéskor veszek játékot vagy 1-2 évre rá 😛