Olyan partnereket tudhat maga mögött a Hynix, mint például a Samsung, Nvidia vagy az Apple. Külföldi források szerint az Nvidia nagyobb mértékben érezheti a baleset hatását, hiszen ebben a gyárban készült az ő videokártyáikra szánt GDDR5 RAM-ok nagy része, de az AMD-t is érinti a dolog, így aki videokártya vásárláson gondolkodik sokan azt ajánlják, hogy tegye meg minél hamarabb.
A hír elterjedése után egy órával állítólag már 10 százalékkal drágultak a memóriamodulok piaci árai, valamint a legnagyobb távol-keleti gyártók le is állították a szállításokat, hogy felmérjék a keletkezett kár nagyságát, illetve a memóriapiac helyzetének alakulását az árak emelkedését illetően.