Kezdeném is a hét egyik legnagyobb hírével, ez nem lenne más, mint a Nintendo 2DS. Nem sokat tévedek szerintem, ha azt állítom, hogy az egész hardveripart meglepte a japán cég bejelentése, mely szerint egy kistestvért kap a 3DS konzoljuk. A sokkos állapot jelen esetben a pozitív dolgoknak köszönhető, hiszen egy olcsó és komoly támogatással bíró készülékről szólt a bejelentés. A 3d technológiát mellőző készüléket főként a fiatalabb korosztálynak szánják, ám 130 dolláros árával sokakat hódíthat meg az idősebbek körében is. A bejelentés után nemsokkal újabb információkat is kaptunk, melyekből megtudtuk, hogy várhatóan 3,5 és 5,5 óra játékot kapunk egy feltöltéssel, valamint az új konzol képernyőjének mérete megegyezik a 3DS méreteivel. A megjelenés október 12-én várható.
Említettem, hogy sajnos véget ért a gamescom, viszont a szervezők szerették volna számokkal is példázni az esemény népszerűségét. Megtudtuk, hogy idén 88 országból, mintegy 340 ezren vettek részt a kiállításon, ami 23 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A 635 kiállító mintegy 400 világpremierrel szolgált a közönségnek és a 6000 újságírónak.
Szinte megszokottá vállt már, hogy a GTA V minden héten egy külön kis bekezdést kap az összefoglalónkban. Egy szomorú hírt is kaptunk, Louisiana-ban egy 8 éves fiú fejbe lőtte a rá vigyázó nagymamáját, annak saját fegyverével. Kiderült, hogy a kisfiú a tette előtt GTA IV-el játszott, ami nem túl jó marketing a hamarosan érkező új rész számára. Érdekes eszmecsere alakult ki a hozzászólásokban, várjuk a további véleményeket is. A rossz hír után, jöjjön két jó. Új előzetest kapott a GTA V, melynek megtekintése után még jobban vágyakozni fogunk egy példány beszerzésére. A Rockstar bejelentése után könnyebben tudunk majd mérlegelni, hogy melyik verziót vásároljuk meg az érkező játékból, hiszen kiderült, milyen in-game tartalmakat kapnak a Special vagy a Collector’s Edition vásárlók. A plusz egy hírt a Sony szolgáltatta a játékkal kapcsolatban, mégpedig a brit divízió által közzétett részletek szerint, a PS4-en mutat majd a legjobban az új rész. A bakit rövid időn belül próbálták kimagyarázni, tehát hivatalos információnak semmiképpen se tekintsetek rá.
A technológia fejlődését példázta a Microsoft Skype-ért felelős vezetője egy interjú során azzal, hogy a nem túl távoli jövőben 3D videohívást is kínálni fog majd használóinak az újabb Skype verzió. Pontos bevezetés még nincs, ugyanis Mark Gillett szerint még az ipar fejlődése mellett, a piacnak is bővülnie kell.
A Medal of Honor széria rajongói reménykedhetnek, hiszen kiderült, hogy még nem temették el végleg a sorozatot, bár az új rész igen nagyban függ az EA soron következő FPS játékainak szereplésétől.
A Warcraft rajongók végre valami kézzel foghatónak mondható információt kaptak az ígért mozifilmmel kapcsolatban. A Legendary Pictures csapata ugyanis a Production Weekly beszámolója szerint január közepén kezdi meg a tényleges forgatási munkálatokat. Az első teaser trailer vélhetően az őszi BlizzCon expón jut el a közönséghez.
A focis játékok terén egyeduralkodónak látszik a Fifa sorozat, ám a PES egyre nagyobb kihívás elé állítja az EA munkatársait, így a vállalat minden lehetséges módon próbálja néhány részlet az Xbox One exkluzívnak ígérkező új játékól. A hír konkrét megjelenési dátummal is szolgál, ezek szerint 2014 december 31-én számíthatunk a megjelenésre, amit azért érdemes fenntartásokkal kezelni.
Említettem egy olvasnivalót is, ez nem lenne más, mint Dragon György (Gyu) nemrég megjelent könyve, ami az Űrcsilliárdos nevet kapta. Marco kollégánk és a szerző is írt néhány sort a műről, melyek alapján remek olvasmánynak ígérkezik.
Az LG mindig is az innovatívabb gyártók közé tartozott, legalábbis az én nézeteim szerint, azonban a Samsung olyan magas konkurenciát állított fel nekik, amit nehezen tud kezelni a gyártó. Ezért is dicsérendőek az olyan bejelentések, melyek nem a sokak által képzeletben kialakított LG profillal azonosulnak, hanem olyan területen próbálnak szerencsét, mely nem ismeretlen a gyártó számára, ám nem is mindennapos téma. Jelen esetben ilyen bejelentésnek tartom a gyártó hamarosan érkező All in One számítógépét, mely UltraWilde monitorának és gyönyörű kialakításának köszönhetően máris sokak tetszését elnyerte. A belső nem egy hardcore játékos gépet rejt, ám átlagos felhasználásra teljesen jó.
A Dragon Age rajongók is sokat örülhettek mostanában, hiszen szállingóztak a hírek az új Inquisition néven érkező játékról. A PAX Prime-on újabb információkkal szolgált a BioWare. Az újságírókat egyértelműen meggyőzte a prezentáció, az elmondottak alapján a játék világa hatalmas és nyitott.
Ben Affleck Batmanné választása igen nagy port kavart a kritikusok és a közönség előtt is, ám az érkező játék ebből semmit sem érezhet, hiszen nagyon várják már a rajongók. A héten az kapott rendkívül jó híreket, aki új videokártyával is szeretne gazdagodni a megjelenés időpontjának közelében. Az NVIDIA csapata szorosan együttműködött a WB Games Montreal csapatával és bejelentették, hogy ha a felsorolt kártyák közül vásárol magának valaki, akkor a Batman: Arkham Origins egy digitális kópiája válik elérhetővé számára.
A hét blogja címet ezen a héten is komoly gondolkodás után ítéltük oda a szerencsésnek. Szokásunkhoz híven most is kiemelnénk néhány írást, hiszen ha nem is mindenki kaphat kreditet, de dicséret mindenkinek jár. Totyak kolléga megkapta a kemény munkával megszerzett MSI GTX660 Titanium kártyáját, amit az oldal atyja személyesen vitt el hozzá. Az élménybeszámoló hangulatosra sikeredett, ajánlott elolvasni. Aztán Hank sorozata is megérdemel minden dicséretet, hiszen a manapság ismét fénykorukat élő zombis játékokból szolgált nekünk egészen 1984-től érdekes példányokkal. A sorozatnak még nincs vége, és mi is nagyon várjuk a folytatást. A hét blogja azonban ismét csak egy írás lehet, ez pedig Yanez blogja lett a héten, hiszen remek írással gondolkodtatott el minket, hogy vajon hogy is kezdődött a játékokkal való igen erős szimpatizálásunk.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 heteGratula Yanez-nak a nagyszerű bloghoz. Remélhetőleg a jövő hetet is ugyanilyen szépen, hírekben gazdagon zárjuk majd. Akiknek elkezdődik az iskola, azoknak pedig sok kitartást kívánok. Ne vigyétek túlzásba a tanulást, nehogy a játék rovására menjen! 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 heteVolt hír rendesen!😮
marduk
12 éve, 4 hónapja és 2 heteGratula a hét bloggerének! 🙂
italianman
12 éve, 4 hónapja és 2 heteAz a nintendo 2ds nekem tetszik. Sokak szerint nem jó.
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 2 hetegratula Yanez 😄
rdave
12 éve, 4 hónapja és 2 heteHát szerintem se nagy szám, egy 3DS-t kellene már szereznem, lehet nézek egyet használtan.
Grat Yanez, látod a másiknak is van helye, vagy az még nem az? 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 hete„Ben Affleck Batmanné választása igen nagy port kavart a kritikusok és a közönség előtt is, ám az érkező játék ebből semmit sem érezhet, hiszen nagyon várják már a rajongók.”
Nem emlékszem, hogy erről lett volna valami hír. Lemaradtam volna valamiről?😮
yanez
12 éve, 4 hónapja és 2 heteJó hét, jó hírek, jó blogok, jó társaság. Jóóó!
csd14prime
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNekem nagyon tetszett Yanez blogja, haromszor olvastam el 😄
yanez
12 éve, 4 hónapja és 2 heteEz megtisztelő! Majd igyekszem még sok hasonlót meg humor témájút is írni.