Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dave Rutter, avagy az EA Sports egyik vezető fejlesztője az Eurogamer magazin újságíróinak nemrégiben bejelentette, hogy a FIFA 14 next-gen változatai lényegesen jobbak lesznek, mint a PlayStation 3-as és az Xbox 360-as átiratok. David szerint ez elsődlegesen a mesterséges intelligenciában ölt majd testet, lévén a focisták sokkal valószerűbben, sokkal realisztikusabban viselkednek majd a pályán az új konzolokon, mint korábban bármikor, de a fizika terén is szemmel látható különbségek lettek.
A FIFA 14 esetében a next-gen konzolokon a mesterséges intelligenciához és a fizikához köthető új lehetőségeket a Pro Instincts névvel látták el az alkotók, amit Rutter egy nagyon egyszerű példával prezentált. Dave feltette, hogy haladunk egy játékossal, majd szembejön velünk az ellenfél focistája.
A kurrens generációban két eshetőség van, vagy elrúgjuk a lábát, vagy nem. A next-gen konzolokon ezzel szemben azonban tengernyi új ütközés és pozicionálási lehetőség vár ránk ahhoz, hogy amennyiben úgy van, akár hozzá se érjünk az ellenfél játékosához. Jól hangzik vagy ez is csak a marketing-szöveg?
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 2 hete😄 akkor pl a Ronaldo jobban fog színészkedni? Meg majd jól elküldik a bírót a fenébe? Mert szerintem ez hiányzik a játékból, ha már mesterséges intelligenciáról beszélünk
kokasbalazs
12 éve, 4 hónapja és 2 heteerre kiváncsi leszek ! de szeirntem nemsok változás lessz a 360 hoz képest
szabo1998
12 éve, 4 hónapja és 2 heteSose voltam oda a fifa-k ért, de erre nagyon kiváncsi vagyok, biztos megveszem : )
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 2 heteVagy csak egy next gen konzol reklám? 😮
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 hete„A focisták sokkal valószerűbben, sokkal realisztikusabban viselkednek”. Tehát akkor sokkal több műesést látunk majd. És erre ugye a PC nem képes, ugye kedves EA?
csd14prime
12 éve, 4 hónapja és 2 heteFIFA nem a kedvencem,de next-gen konzolokon biztos tuti lessz 😄 😄
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNa most azért az durva, ha tényleg csak 2 lehetőség van a kurrensnél 🙂