Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány nappal ezelőtt olvashattatok arról, hogy a Ubisoft és az Nvidia megállapodást kötöttek egymással, melynek értelmében az Assassin's Creed IV: Black Flag és a Splinter Cell: Blacklist PC-s verziói akkor lesznek a legszebbek ha azt GeForce videókártyával szerelt gépeken futtatjuk. Ebbe a megállapodásba került bele a Watch Dogs is, így ennél is él az amit fenn írtam, tehát akkor lesz a legszebb a játék, ha azt GeForce-al szerelt gépen futtatjuk.
Tehát akinek AMD videókártyája van azok kimaradnak a legszebb beállításokból, illetve több grafikai effekt is le lesz tiltva számukra.
Az azért igazán érdekes kérdés, hogy miért is éri meg ez a szövetség a Ubisoft-nak, hiszen a következő generációs konzolok AMD-alapokon nyugszanak.
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 3 heteezek után úgy látom kell még a shopba nVidia kártya 😄
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNincs mérvadó kártya a nVdiánál, az AMD -k jobbak, így megveszik maguknak a minőségi előnyt… Széép.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAzért az erős kijelentés, hogy nincs mérvadó nVidia kártya. Kicsit nézz körül a választékban! Maximum az Ati kártyák olcsóbbak kicsivel, ezt elismerem.
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 3 heteTúloztam… Vanak de a AMD szerintem egyértelműen jobb választás. 🙂
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNa ehhez nekem is kéne majd új kártya 😄
kokasbalazs
12 éve, 4 hónapja és 3 heteháthh ezt nem igazán értem 😖
willthawheel
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz így jó! 😄 Pc be lehet Nvidia, nyugodtan, konzolon meg…Hát, csak megoldják valahogy…😛
gergo95-hu
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerintem az ATI kártyái fejlettebbek, és -hogy is mondjam- „Next-Gen” készek.
Ha az NVidia tényleg így akar előnyhöz jutni (terméktámogatással), elég nehéz feladata lesz, hiszen a Battlefield 4, a Crysis 3, a Saints Row 4, Tomb Raider, SimCity, Bioshock Infinite, Hitman és nem utolsóként említve a Dirt részeit is mind az AMD Gamimg Evolved akció keretében „promózza”..
De azért sok sikert nekik! 😄
feti
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMajd jönnek a homebrew beállitások. 🙂
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteGusztustalan az ilyen megállapodás. Itt Nvidia, ott AMD, a gamer meg csak megszívja.
waryouhun
12 éve, 4 hónapja és 3 heteez hülyeség -.-
amonrazoli
12 éve, 4 hónapja és 3 hetehát ez kemény….süllyed az Nvidia hajója ebből is látszik bár nem ez az első hogy beleszálltak játékokba hogy csak nekik legyen jó…tiszta korrupció inkább a pénzt fejlesztésbe fognák….
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 hetehát a konzolosok megint megszívják 😛
paulmarlow
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAz Nvidia világ életében is a gamereket vette előtérbe az Ati (amd) kártyák pedig inkább az olyan embereknek való akik inkább dolgoznak a gépükkel, grafikusok modellezők.Sokka lszebb színmélységeket produkált eddig az összes ati kártyam mint az nvidia.Haveromma legyszer direkt így vettünk grafikus kártyákat.Haver Geforcet én meg Atit vetem ugyan abban az árban és tudásban és első szembeötlő küölönbség a színek voltak.
natin95
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerintem az Nvidiás kártyák jobbak az Ati-nél.
Eleve ott a PhysX az Nvidiában.
Az Ati nem játékra való, vagy ha igen azok drágábbak mint az nvidia hasonló termékei…
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNem a konzol itt a lényeg, kétlem, hogy odáig kiterjedne a megállapodás. 5 féle konzolra jön, ebből csak egyben zakatol Nvidia (PS3), szóval kétlem, hogy ez rájuk vonatkozna. Meg tulajdonképpen nem merik sokkal visszafogni az AMD-s verziót, pár effekt lesz csak. Illetve a Sony konzolok AC és WD exkluzív tartalmakat kapnak, ebből látszik, hogy ott is lespanolt az Ubi.
lolz
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNem játékra való?😄 Hát nem csak arra az biztos.😄 Egyébként énis csak a physx miatt választottam Nvidiát
matteo_gs
12 éve, 4 hónapja és 3 hetePhysX, ami nem kicsit erőforrás-zabáló tud lenni, lásd. pl. Metro: Last Light. 🙂
AMD nem játékra való? Nézd csak meg hány játék szerepel a Gaming Evolved programban. És végül nem drágábbak, épp fordítva, az NVIDIA GPU-s kártyák magasabb árakon mennek hazánkban, azonos teljesítményszintet nézve.
matteo_gs
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEredeti cikk erről: #link#http😕/#NVIDIA Watch Dogs#http😕/www.geforce.com/whats-new/articles/gamescom-2013-nvidia-watch-dogs-interview#linkvege#
„Specific details about Watch_Dog’s enhancements will be revealed in the coming months”
Szóval még semmit nem tudni arról, mi lesz pontosan NVIDIA-exkluzív grafikai tartalom. De szerintem nem lesz több, mint hogy GeForce kártyákon bekapcsolható lesz az NVIDIA PhysX, HBAO+ és TXAA-élsimítás. Ezek persze mind NVIDIA exkluzív technológiák. 🙂
matteo_gs
12 éve, 4 hónapja és 3 heteKirály, elszúrtam a linket. 🙂
http😕/www.geforce.com/whats-new/articles/gamescom-2013-nvidia-watch-dogs-interview
marco
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMatteo banyek, van szerkesztés (ÁTÍR) gomb is.😄
paterkiller
12 éve, 4 hónapja és 1 heteHajrá Xbox one
paulmarlow
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAz Ati kártyákat tudtommal inkább 3d-modellezők,grafikusok és dizájnerek szeretik használni míg az nvidia kártyái épp hogy a játékélményre szakosodnak…kiváncsi leszek hogy mikor látunk majd ati kártyánál olyan valósághű víz viselkedést mint ami annál a „gyatra” PhysX-es kártyánál láthatunk. 😄