Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Rebellion fejlesztőcsapata felvetette a majd egy évtizede megjelent Evil Genius folytatásának lehetőségét, így azok a rajongók is megnyugodhatnak, akiknek csalódást okozott a Facebookon debütált mellékszál. A Rebellion blogján megjelent nyílt levél tanulsága szerint a stúdió mindig is kereste annak a lehetőségét, hogy egy teljes értékű folytatással kedveskedjen a PC-re megjelent első rész rajongóinak. Amikor a cégnél korábban potenciális folytatásról beszéltek, nem az Evil Genius Online-ra gondoltak, hiszen az akkor még javában fejlesztés alatt állt.
Mindig is el akartuk készíteni a játék teljes értékű második részét. A folytatásról készített terveinkkel bombáztuk a kiadókat, de ezidáig egyikük sem vállalta a játék elkészítésének finanszírozását. Azóta viszont sok minden megváltozott, alternatív finanszírozási módok után kutattunk. Meg fogjuk csinálni. Mégpedig hamarosan.
Bővebb tájékoztatást a közeljövőben ígér a Rebellion csapata. Az eredeti játék még 2004-ben jelent meg az akkori Elixir Studios műhelyében, ők azonban nem sokkal később lehúzták a rolót, a folytatás elkészítésének jogait pedig a Rebellion szerezte meg.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerintem az első rész sem volt jó, de felőlem azért jöhet a második.
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenem késő ilyenkor kiadni egy második részt? Elég sok idő eltelt már szerintem
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMinek ezt folytatni?😮 Tök gagyi.😖
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNem volt annyira rossz az első. Megvolt anno a demoja. Aztán később a teljes verziót is próbáltam, de hosszabb távra engem nem kötött le.