Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix vezető fejlesztője Darrell Gallagher nyilvánosságra hozta, hogy a 2013-ban megjelent Tomb Raider újabb mérföldkőhöz érkezett, azaz átlépte a 4 milliós eladott példányszámot. Gallagher újfent megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint a mostani reboot volt a legjobban fogyó, valamint a kritikailag legjobban elismert játék a sorozat történetében. A cím azonban a rekordok ellenére sem tudta produkálni a Square Enix által előzetesen várt eladási számokat. Gallagher elárulta még, hogy az annak idején digitális formában megjelent, pozitív fogadtatásra talált mellékág, a Lara Croft and the Guardian of Light eladásai is átlépték az egymilliót.
Szerencsére a kiadó elégedetlensége sem állt a folytatás útjába, így a rebootot fejlesztő Crystal Dynamics csapata jelenleg is gőzerővel dolgozik egy következő generációs Tomb Raider játék elkészítésén.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNagyon helyes, jöjjön is a folytatás, mert ez az epizód nagyon szórakoztató volt, engem órákra lefoglalt.
richie8
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMindenki örülni fog egy folytatásnak, az új Lara-t amúgy is szívesen figyeljük a képernyőnkön 😄
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteGyerekkorom egyik kedvenc játka volt egy
Tomb Raider játék.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteItt is pihen egy. 🙂 Valami brutális digitális akció esetén még egy példány rendel PC-re is. Jöjjön csak az a folytatás!
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNem is csodálkozom rajta 😄
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 heteén egy TOMB RAIDERNEK jobban örültem volna…
1-2 órára lekötött de a közepétől már túlzásba vitték az akciót
ellapposodott az egész semmi más nem volt már benne csak mentél 10 métert fél óra harc megint mentél 10 métert megint fél óra harc… meguntam 60% -nál letöröltem a fenébe
kiraly001
12 éve, 4 hónapja és 3 heteBeszerzős.😄
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteRégebbiek pedig nagyon hangulatosak voltak. rejtélyek-et megoldani stb. Az nagyon tetszett.
alrian
12 éve, 4 hónapja és 3 heteén először nagyon jónak hittem, de aztán kicsit csalódtam, igazából semmi extra 😕
csd14prime
12 éve, 4 hónapja és 3 heteJo jatek=sok bevetel 😄